A mi futópályánk ... :D

Összegzés

Szia mindenkinek, aki még érdeklődik felőlünk. Tibi dolgozik (merthogy egy hónapnyi munkakeresés után talált munkát - a szerencsések közé tartozik), gondoltam kihasználom az időt és megalkotom végre kis összegzésemet arról, mit is jelentett számomra ez az egy év Butlinsban és Angliában.

Nem tudom hol kezdjem, szeretném, ha pozitív kicsengése lenne, mert alapvetően pozitívak az élményeim és az emlékeim. Dolgoztunk, szedvedtünk, kiábrándultunk az angolok nagy részéből végérvényesen, mégis hasznos volt.

Hasznos volt, mert pénzt kerestünk, hasznos volt, mert sokat láttunk és utaztunk. Láttuk Franciaországot; Párizst sokadszorra is, de alaposan; Londont, Anglia egy apró szeletét, Skóciát -és Skóciába bele is szerelmesedtünk.

Hasznos volt, mert egy évet egymásra utalva, kettesben töltöttünk. Tanultunk egymásról és egymástól nagyon sokat - és tanultunk magunkról is. Toleranciát, megértést, türelmet, világlátást és tanultunk egymás mellett és egymással, egymásra utaltan élni. Itt nem voltak szülők, nem voltak rokonok, vagy régi jó barátok, akikhez rohanni lehet, ha gond van. Itt csak mi voltunk egymásnak. Legalábbis eleinte. Aztán megszülettek a barátságok, amelyek közül jó pár elég mélyre és erősre sikeredett. Soha nem felejtjük el Csabit, Vikit, Lórit, Norbit, Juditot és Gábort, na és persze Erikát. :D

És most jön a személyeskedős része. Örülök, hogy Tibinek olyan jó barátja lett, mint Gábor és örülök annak is, hogy olyan közös élményeink lettek Skóciában, amik megmaradnak az emlékezetünkben amíg világ a világ - és talán meg is ismétlődnek. Örömmel emlékezem a röhögésekre és jó beszélgetésekre Vikivel és Pirivel, és felejthetetlen emlék lesz a Csabival, Erikával és Norbival Párizsban együtt eltöltött egy hét. Imádom Párizst, de azt hiszem azt az egy hetet überelni nem lehet, amit ott velük töltöttünk és ahogy akkor láttuk és megismertük a várost. Ki tudná elfelejteni a könnyben úszó szemeket, ahogy a montmartre-i magyar vendéglőben kóstolgattuk a rég nem érzett magyar ízeket? Ugye fiúk-lányok? :D És örülünk annak, hogy Norbit is megismerhettük. Az ő nyugodt intellektusa is hatással volt az én átalakulásomra és belső fejlődésemre.

És Erika.... Nehéz azt érzékeltetni, mennyi mindent tanultam tőled és köszönhetek neked. Megpróbálom. Köszönöm neked a világlátásod, azt, hogy megtanítottál az apró dolgoknak örülni és mindent pozitívan látni. És köszönöm neked, hogy megtanítottál odafigyelni az életre és önmagamra. Hogy megmutattad nekem (nekünk) hogy kell saját magunkat becsben tartani. Nagy szavak ezek, de máshogy nem tudom. Ráébresztettél milyen fontos odafigyelni magamra és másokra. Párizs óta futunk és kitartóan, egyre nagyobb lelkesedéssel. Tibitől ez nem nagy szám, de te tudod, hogy tőlem igen. És köszönöm neked Wass Albertet is. Imádom, elgondolkodtat és megnyugtat. Neki, a regényeinek és ennek az egy évnek köszönhetően megtanultam magamba mélyedni, sokkal jobban, mint eddig. Köszönöm a barátságodat, ami egyre inkább hiányzik. Vagyis a beszélgetések hiányoznak, mert abban azért bízom, hogy a barátság megmarad.

Ennek az egy évnek köszönhetem azt is, hogy jobban megismertem önmagam. Sokkal jobban tisztában vagyok azzal, mit szeretnék, merre tartok, ki(ke)t és mi(ke)t szeretnék magam körül az életben. Voltam én már sokat távol otthonról, de valahogy ez az egy év volt az, amelyik végérvényesen megtanította nekem, mit jelent a család és mit jelent a hiányuk. Értékelek minden percet amit velül tölthetek és hálás vagyok, hogy ezt megtehetem. Megtanultam, kik az igazi barátok, akik a távollétben sem hagytak el. És megtanultam azt is, kik azok, akik csak nekem voltak fontosak, nem pedig én nekik.

Fogalmazhatnék úgyis, hogy felnőttem. Látom mit akarok, mi és ki vagyok, merre járok és hogyan. Azt hiszem toleránsabb és türelmesebb is lettem. Erre a mindennapokban döbbenek rá, naponta többször is. Másként reagálok most rengeteg dologra..

...és, mindent összevetve, nem rossz itthon! Féltünk, tartottunk tőle, de kellemes és pozitív csalódás. Nem látjuk pesszimistán a világot, nem vagyunk letaglózva, jó a kedvünk, látjuk a kiutat, munkánk van, szerető családunk is van, elfoglaljuk magunkat és vígan éljük az életet. Jó itthon - de jó volt kint is. Én azt hiszem, hálás vagyok ezért az egy évért mindenkinek, csak tanultam belőle. :D

Nem ömlengek tovább, aki érti, így is érti. Puszi mindenkinek.

Újra itthon

Bár Ti, akik olvastátok, olvassátok a blogunkat már tudjátok, hogy augusztus 18-án jöttünk haza.
Mostanra meg is érkezett minden poggyászunk, kipakoltunk a bőröndökből-táskákból, de sajnos még mindig káosz van. Eleve itt voltak Andi szüleinél az itthon hagyott holmik, meg szüleim és húgaim költözése után ide került az én maradék cuccom is. Három feladott és két kézipoggyásszal mentünk ki Angliába, ugyanennyivel is jöttünk haza, csak már itthon volt két bőrönd és kint maradt egy-egy bőrönd és táska, ezeket csomagszállító céggel hozattuk haza. Reklám: árvatrans :)
Igyekszem összefoglalni, mi volt augusztus 19 óta. Mert ugye az azt megelőző napot nem kell ecsetelnem az örömködéssel, ölelgetéssel, ide-oda cikázó "végre itthonozással". Na meg fejessalátás tojásos nokedlival.
Szóval másnap strand Petivel http://szpd.blogspot.com és Melussal http://drmelus.blogspot.com/ meg lángossal és sörrel.
Következő hétfőig (24) semmi különös, csak jóleső sóhajtozás, hogy otthagytuk a szigetet. Azóta Andinak meló, nekem melókeresés. Ami vicces, mert lett volna már 3 lehetőség, de egyik sem az én világom, hogy úgy mondjam. Persze mondhatjátok hogy, ne válogassak, de ezt inkább személyesen fejteném ki annak, akit érdekel. :) Közben fogorvoshoz járok és csütörtökön megműttettem a még tavaly októberben, Angliában elromlott bal hüvelykujjam. Meg közben futunk, novemberben a Balaton Maratonon megtaláltok - bár még nem a teljes távot teljesítjük.

Próbálunk nem belesüllyedni a már januárban is tapasztalt pesszimizmusba.
Tervezzük a most még homályos jövőt és örülünk.
Örülünk, hogy itthon vagyunk. Veszprémben, Magyaroszágon, közel a Balatonhoz.
Örülünk, hogy elhagytuk Angliát, azt az országot, amely sok szempontból csalódást okozott.
Örülünk, hogy érdekes, értékes embereket ismertünk meg, akik között kevés akadt, aki nem honfitársunk.

Élményünk, amit még nem osztottunk meg Veletek van bőven, így lesz még mit olvasnotok.
Talán képeket is tudunk még mutatni.
Meg pár nap múlva egy kis "statisztika" a melóról.

Addig is jók legyetek, odafigyeljetek!

Újra itthon

Kell ennél több? :D

Brigitta és Ivett és Beáta és Vanda és Alíz és Viktória és Boglárka és Alexandra és Réka és Dóra

után most megkaptam

LAURÁT!!! :)

ISTEN HOZTA A LEGÚJABB GYÖRGYÖT!

Farewell

14 év, életem szinte fele – vele. Egészen 2009 július 21-ig. Most búcsúznom, búcsúznunk kellett tőle.

Tőle, akivel napsütéses napjaim felét töltöttem, akivel esős, szeles és hidegebb napokon sem felejtettem el foglalkozni. Aki mindig ott volt mellettem, aki 1995 szeptember 3 óta családunk tagja volt.

Sétáltunk dombokon, mezőkön, erdőben és réteken. Vele nem nyűg volt a séta, hanem öröm. Amit lehetett várni, ha majd suli után hazaérek. Sétáltunk, futottunk, vagy csak játszottunk. Végigtanulta velem az érettségit, ismerte az összes barátom, az összes embert akit szerettem és szeretek. Tudott boldogságaimról, csalódásaimról, örömeimről és bánataimról. Mindenről. Vagy „csak” megérezte, vagy elmondtam neki. Hülye dolognak tűnhet sokaknak, de mindent elmondtam neki. Ismerte minden titkomat. Ha boldog voltam, ő is az volt. Együtt futkároztunk, pancsoltunk, játszottunk a tónál, csúszkáltunk jégen, nézegettük a naplementét a kedvenc hegytetőnkről a város szélén. Ha napoztam, odafeküdt a pokróc szélére és boldogságtól sóhajtozva elaludt. Ha szomorú voltam, odatelepedett mellém és velem szomorkodott. Vagy odafúrta magát az ölembe és addig ölelgettem, amíg megnyugodtam. Barát volt, a legjobb barátom.

Velünk és mellettünk nőtt fel, csinálta a bolondságait. Gyönyörű szép, okos szemeivel ránk nézett és már tudta mit gondolunk. Mindig ott volt, mindig mellettünk. Ő volt az udvar lelke, a család része. Megnevelte az összes cicánkat, Fibinek pedig ő volt a „felnőtt„ minta. A felnőtt, aki bár már nagyon öregedett, de lehetett nyúzni és nyaggatni, ha játékra vagy társaságra volt szükség.
Nekünk pedig ő volt a "második testvér", a szülőknek a "harmadik gyerek".

És most elment, elaludt – sokat szenvedett. Átlagon felül élt, és átlagon felüli élete volt. Nem volt megkötve, mindenki szerette, mindenki értékelte, hogy ott volt, hogy volt nekünk. Imádta a gyerekeket, a gyerekek pedig őt. Emberek között volt folyamatosan, nem egyedül. Nem az udvaron élt, hanem Veszprémben. Mindenhol járt, mindenhol sétáltunk. Nagyon-nagyon sokat. Sokat élt és sokat megélt.

Nem tudtam elbúcsúzni, ez bánt. Csak az vígasztal, hogy januárban nagyon-nagyon megölelgettem és biztos vagyok benne, hogy tudta mennyire szeretem, szeretjük. Mindig emlékezni fogok szép tekintetére, gyönyörű szép szemeire. Azóta is magam előtt látom és tudom, hogy mindig is látni fogom. Elvesztettem egy barátot, elvesztettünk ismét egy családtagot.

Isten veled Ralf és köszönöm, hogy voltál nekem, nekünk.

Wonderland

Próbálunk beszámolni...

Repülővel Invernessig, aztán pedig autóval fedeztük fel Skóciát. Hat nap, öt éjszaka. Szájtátás, "odanézz"-ek sorozata, fényképezéstől elzsibbadt végtagok és a jó mélyre beszívott igazi hegyi és tengeri levegő.


Skócia maga wonderland, a csodák országa. Hihhhetetlenül gyönyörű. Persze csak azoknak, akik odavannak a természeti csodákért. Tudták a skótok hova kell születni. Mindenhol óriási hegyek, tengerszemek, hegyi patakok, vízesések, sziklák, erdők. Gyönyörű. Hat nap csak arra elég hogy biztos lehess benne, Skóciába vissza fogsz még menni. És nem is egyszer. (Reméljük az élet is ezt akarja és meg is tudjuk valósítani.)

Sokat utaztam már, aki ismer, tudja rólam, hogy elég sokat láttam. Eddig Korzika és Írország volt az abszolút kedvenc. Most összezavarodtam. Skócia vészesen előre akar törni mindkettő helyére. Imádom, imádjuk és imádtuk. :D

Ez a hat nap maga volt a lelki feltöltődés, semmit nem csináltunk csak ettünk és utaztunk és néztünk hol jobbra, hol balra. Sétáltunk, nevettünk és megint csak ettünk. Mert Skóciában van jó kaja is. A haggies a fiúknak jött be, a Black Cullin is (sör) - viszont mindenki abszolút kedvence a Cranachan nevű desszert. Isteni, könnyű és krémes - ja és whisky az alapja. :D Zabliszt, tejszín, whisky, méz és málna. Ezekből áll össze egy isteni krémes csoda. Kedves ismerősök, ne aggódjatok, vettünk szakácskönyvet, ha hazaértünk mindenkinek elkészítjük, aki igényt tart rá. :D

Kollegák javaslatára Invernesstől észak felé, majd végig a nyugati parton autóztunk, beiktattunk egy kis Skye-szigetet, aztán irány Edinburgh. Edinburgh-re azt gondoljuk, nem jutott elég idő. Nagyon-nagy város, nem számítottunk ekkorára, pláne a sziget nyugati felére jellemző "itt-ott egy tanya" népsűrűségre alapozva. Egy délutánunk volt rá, szinte semmire sem elég. De azt legalább tudjuk, hogy nem a főváros miatt szerettük meg Skóciát. :D A nyugati part és a Skye-sziget az abszolút győztes. Már-már azt gondolná az ember, hogy eljutott a világ végére és ennél szebb már nem jöhet, amikor elé tárul egy olyan látvány, hogy már szólni sem tud a gyönyörűségtől.

Biztosan ömlengésnek tűnik ez az egész, de mi tényleg ennyire a hatása alá kerültünk és nagyon boldogok vagyunk, hogy eljutottunk Skóciába és megtehettük, hogy elmegyünk. Ha már csak ezért is, de megérte ez az egy év.

Igyekszünk majd értelmesebb beszámolót is adni róla (talán Tibinek egyedül jobban fog menni), most erre futotta. Gábor és Judit, köszönjük, hogy velünk tartottatok! :D