2009. június 28., vasárnap

Helóhaló elektorkalandorok!

Újra itt van Tibi bácsi, csak nem a Dévényi. Jelentjük jól vagyunk, minden rendben Velünk.
Legutóbbi - Andi által írt - bejegyzésünk óta volt két szabadnapunk is, most ezekről írok Nektek röviden. Ja, és meg is érkezett a fénykép, amit a Néni ígért!!! :)

Az elsőn, ami szerdára esett, Pirivel és Zsoltival ( http://gumiorr.blogspot.com/ a blogjuk) voltunk Bostonban. Na nem az Államokban, csak az itteni, kb körzeti központként funkcionáló városban. A munkaügyi központot kerestük fel, mert itt kellett intézni sógoréknak az állandó National Insurrance Numbert, vagyis a szigetlakók tb-számát. Elég hamar végeztünk, így egy rövid séta is belefért a városközpontban, aztán siettünk a buszra, mert visszafelé le akartunk szállni Wainfleetben, ami a Batemans Brewery otthona, ezt a vasútállomáson is kiírják. Hát, azt kell mondanom nem hiába büszkék rá. Talán a legfinomabb a sörük, amit valaha ittam. Pedig a hazaiak, a Münchenben elfogyasztott hofbrauhausos Hofbrau és a szlovén Lasko-sörök, a Staropramen, a Budweiser és a jó Zlaty sem rosszak, de ez valami különleges. Miért? Mert nem a hagyományos módon csapolják, hanem egy pumpa segítségével "emelik ki" a hordóból. Ennek köszönhetően szinte nincs is benne buborék. Mondhatni smooth. :) A sörfőzdébe nem jutottunk be végül a kaja miatt - nagyon éhesek voltunk, tényleg!!! -, de ücsörögtünk egy kicsit az udvaron. Aztán újra buszra szálltunk és meg sem álltunk a skegnessi tesco-ig, ahol csak két raklapnyi kaját vásároltunk négyen, hogy a szatyrokkal roskadozva végigzokogjuk a buszmegállótól a kéróinkig tartó sétát.

A másik szabadnap tegnap, vagyis szombaton volt. Semmi extra: egy kis vásárlás - csak a legszükségesebbek (nekem akartunk cipőt és táskát, na pont ezeket nem sikerült) - mosás és edzés. Ezek voltak a "program", és 6-ig nem is lesz pihenőnk.

AMIT NEM IS BÁNUNK, MERT JUDITTAL ÉS GÁBORRAL AZNAP MÁR SKÓCIA FELÉ UTAZUNK!!!
Először kocsival az East midlands-i reptérre, onnan 1 órás repülés Invernessbe és már be is huppanhatunk a bérelt Mondeoba, hogy bebarangoljuk a Skót-felföldet, a Skye-szigetet és megnézzük majd Edinburgh-t is. Hogy aztán 11-én késő este újra butlinsi ágyunkba essünk és megkezdjük utolsó itteni periódusunkat.

Retteghettek, utána már csak egy hónap és repülünk!!!

Igény esetén megküldöm a számlaszámunkat, hogy az említett cégek csekély ellenszolgáltatást utalhassanak a reklámért, bár sajnos számlát nem tudunk adni! Itt jegyzem meg, hogy a bérelt kocsi persze Ford a Budgettől, odáig a Ryanair-rel repülünk a táskám, Argos-ban vásárolt Dunlop, a cipőm pedig Clarks lett volna (lesz is), a hazaút pedig Easyjet-tel lesz!!!

Jók legyetek, odafigyeljetek!!! Gondolom nyári szünet nem nagyon van a kedves olvasóknak, de ha már suli, megemlítem: ma van Brigi diplomaosztója, immár a második! Gratulálunk!!! Ahogy egyre gyarapodó számú érett unokahúgaimnak is!!!

PÁÁ!!!

2009. június 16., kedd

Igazi szabadnap...

Ha vasárnap, akkor szabadnap. Ennyiben szerencsések vagyunk: valahogy úgy alakult Tibiéknél még az elején, hogy ő a vasárnapot kapta meg a szokásos heti szabadnapnak állandóra. Hát, a mi éttermünkben pedig kénytelenek voltak ehhez alkalmazkodni az én szabadnapom kiadásánál. Így aztán, ahogy illik, szeptember óta a vasárnapokat hol aktívabb, hol kevésbé aktív pihenésekkel töltjük. A mostani sikerült a legjobban pihenősre. Konkrétan annak köszönhetően, hogy ide is megérkezett a nyár, teljes valójában. Szikrázó napsütés ismét, tengerpart, homok és szabadidő. - Ideális egybeesés. :D Így aztán a délelőtti piacozós sétát követően a délután egy részében ( a főzés és a kiadós ebéd után) kint henyéltünk a homokban a tengerparton és süttettük hol a hasunkat - hol pedig a hátunkat. Közben sikoltoztak a gyerekek, zúgott a tenger, mi pedig lementünk alfába, epret eszegettünk (igazi piknikhangulatban) - és mielőtt azt gondolnátok - nem égtünk le. Csak sülögettünk. Egyszóval: jól kipihentük magunkat.

Még a délelőtti séta közben akadtunk össze egy kedves idős párral, akik a Coralban kajáltak. Reggelik és vacsorák közben sikerült mosolygós, csevegős kapcsolatba kerülnünk egymással, így odaköszöntünk nekik. Miután bemutattam nekik Tibit is, kis csevegés után a bácsi úgy döntött, hogy neki kell egy fénykép velünk. El is készült, nagy örömére. (A bácsi igazi vén kujonhoz illően napi tízszer biztosan rámkacsintott, a néni pedig csak vigyorgott és élvezte a törődést.) Csak este estek kétségbe, mert ugye aznap nem dolgoztam és akkor hogy fogják nekem eljuttani a képet?! Megoldották, elkérték az itteni címem a managertől. Mindezt másnap reggel tudtam meg, amikor épp beértem mire hazaindulóban voltak. Odasiettem elköszönni, mire a néni kétségbeesetten kért, hogy adjam meg a magyarországi címet is, mert mi lesz ha nem készül el és nem ér ide a kép mire én hazamegyek. Mert azt már két napja szomorúan vették tudomásul, hogy szeptemberben mikor jönnek, már nem leszek itt. Hát, megadtam a magyar címet is, de ehhez be kellett futnom a bárba papírért. Ahol mit látok? Julia (az egyik manager) kisírt szemekkel néz rám. Hát, a bácsi meg a néni mentek oda két perccel azelőtt elköszönni és mivel én nem voltam ott, a bácsi elsírta magát, mert nem tud tőlem elbúcsúzni. És erre Julia is elsírta magát. Na, javítottam a helyzeten, mert visszasiettem a címemmel a rám váró öregekhez, mire a bácsi megint sírt, mert most meg már tényleg el kell köszönnie és tényleg tőlem, és utál búcsúzkodni. :( Majdnem én is sírtam. De megígértem nekik, ha megadják az angliai címüket majd a fotón, akkor küldök lapot otthonról is. Megeglégedve kisétáltak - illetve a bácsi kigurult - az étteremből - én pedig egy nagy mosollyal az arcomon végigdolgztam a délelőttöt, ahogy szoktam. Csak épp azzal a jóleső érzéssel, hogy megint ilyen kedves és szeretnivaló emberekkel találkozhattam a sok-sok őrült között. És az ilyenekért érdemes. :D


2009. június 10., szerda

A sarki bolt...

Harminc év - négy mérföld - negyvenkét perc - Üdvözletem Baginé tanárnő! :D

2009. június 4., csütörtök

A harmadik „X” – Életem legnagyobb meglepetése

Hol is kezdjem? Talán a negatívummal, mert azután csak pozitívumok következnek. Harmincéves koromra rá kellett hogy döbbenjek, hogy olyan ember vagyok, akit hónapokig át lehet vágni – csoportosan. :D Merthogy, ezt tette velem a férjem, a családom, a barátaim és a munkatársaim. És ment nekik, mert a sejtelem legparányibb szikrája sem lobbant fel bennem.

Kezdem az elején. Május 23-án töltöttem be 30. életévemet. Ez alapjában véve is nagy fordulópont és aki teheti nagyon megünnepli. Én már jó ideje sejtem, hogy nagyon megünnepelni nem tudom, mivel a családom több ezer kilométer távolságban lesz tőlem. De itt lesz a férjem, az új barátaim – és csakazértis kirúgunk a hámból. Ezt is tettük. Volt házibuli, a legjobb barátok részvételével (ajándékok, zene, kaja, italok és kacagás), aztán kocsmás folytatás is - ott már több munkatárssal, ismerőssel. A másnap kicsit nehéz volt, de átlendültünk rajta. Igaz, hogy az volt az év eddigi legszebb és legmelegebb napja – mi a két műszak között átaludtuk.

Férjecskémtől a szülinapomon kaptam ajándékot, virágot is, de jelezte, hogy lesz még folytatás – valami, ami még készülőben van és nem tudni mikorra lesz kész, de még mielőtt Londonba megyünk megtudom. Tudniillik szombat este volt a buli (és a szülinapom), vasárnap a másnap :D, az azt követő csütörtökön pedig indultunk volna Londonba négy napra. Az egész készülődésből csak azt vettem észre, hogy Tibi a két műszak között néha elrohan, visszarohan, majd megint elrohan – mondván: ellenőriznie kell, hogy jól halad-e a az ajándékom. Kedden délután pedig, mire edzésből hazaértem, az asztalon az ajándék: egy rajzolt kép a családomról, merthogy ők nem lehettek itt a szülinapomon. Ezúton is köszönet Adrinak a rajzért. :D Teljesen bevettem a sztorit, meghatódtam a rajztól és kiraktam a díszhelyre. Ezután mit sem sejtve elmentem dolgozni. Este hazaérvén Tibi sebtiben lefürdött, én a számítógépnél csücsültem, Erika pedig ígéretéhez híven megjelent. Ekkor mit hallok? „Boldog szülinapoooot, boldog szülinapoooot, boldog szüliiiiinapot Andi, boldog szülinapoooot!” Ezt zengedezi kint az ablak előtt egy csoport. Először fogalmam sem volt, hogy nekem szólt, mert egy csomó embernek volt azon a héten a születésnapja és mivel az enyém már három napja meg lett ünnepelve – gondoltam a szomszédban Levit köszöntik (neki volt 30-án). Erre Tibi beszól az ablakon, Erikával kórusban: „Gyere már ki!”. Pont a dalocska végére kiértem és mit és kit látok? Hát az anyukám, apukám, bátyám és menyasszonya Piri ott dalolásznak és vigyorognak az ajtónkban!!! Angliában, Skegnessben!!! Én meg csak azt hajtogatom vigyorogva és teljesen ledöbbenve, hogy „Most mi van? De most mi van?”


Ezután következett egy dolgozós-mindent megmutatós nap, mi a földön hálózsákban, anyáék az ágyunkban, bátyámék pedig egy kollega szobájában aludtak (aki épp hazament Magyarországra – és aki szintén tudott az egészről már vagy egy hónapja…). Az idő rettenetesre változott, ennek ellenére megmutattuk a tengerpartot, Skegnesst és abban bizakodtunk, hogy Londonban szebb idő vár ránk. És így is lett. Londonba érkezve másnap már csak pulcsi kellett, harmadnapra pedig már szandált kellett vennünk, mert nem bírtuk a meleget. Én simán Görögországban is nyaralgattam volna ilyen időben. Le is égtünk már az első nap, naptejet is kellett beszerezni. :D Lejártuk a lábunkat – Apa, aki bringán edződött, első nap kicsit lefáradt a „London-maraton sétától”, de harmadnapra naggggyon belejött. Ja, és életében először repült – csak miattam. Mert eddig rettegett tőle, de most kötelező volt. Annyira belejött, hogy a hajókázást is élvezte, a London Eye-ról nem is beszélve…


Erikának minden elismerésem, hogy tudott hatunkhoz alkalmazkodni, néha nem volt egyszerű… De mindent láttunk, sokat sétáltunk és még többet nevettünk. Zsolti rákattant a fish and chips-re, mi pedig a keleti kajákra. Futottunk buszra, vonatra, metróra, láttuk a sztárokat a Tussauds-ban, kajáltunk és söröztünk a Hard Rock Café-ban és láttuk a várost lentről és fentről is. Tartalmas és élménygazdag négy nap volt. Semmi kedvünk nem volt újra vonatra szállni, de az javított a hangulaton, hogy Zsoltiék jöttek vissza velünk – mert szülinapi meglepetésként azt is megkaptam, hogy bátyámékat felvették dolgozni az éttermünkbe. Február óta próbálom elérni, és mit ad az ég? Pont május 26-ra sikerül, amikor épp megérkeznek Angliába. :D
Azóta berendezkedtek, ma dolgozni is kezdenek. Fura, hogy nem fura hogy itt vannak. – Most ez a szlogen. :D És az sem volt fura hogy Apáék itt voltak. Mármint miután kicsodálkoztam magam. Nagyon jó volt – felejthetetlen. KÖSZÖNÖM MINDENKINEK AKINEK EBBEN RÉSZE VOLT!!!


Puszi mindenkinek, nemsokára megint jövünk.