Farewell

14 év, életem szinte fele – vele. Egészen 2009 július 21-ig. Most búcsúznom, búcsúznunk kellett tőle.

Tőle, akivel napsütéses napjaim felét töltöttem, akivel esős, szeles és hidegebb napokon sem felejtettem el foglalkozni. Aki mindig ott volt mellettem, aki 1995 szeptember 3 óta családunk tagja volt.

Sétáltunk dombokon, mezőkön, erdőben és réteken. Vele nem nyűg volt a séta, hanem öröm. Amit lehetett várni, ha majd suli után hazaérek. Sétáltunk, futottunk, vagy csak játszottunk. Végigtanulta velem az érettségit, ismerte az összes barátom, az összes embert akit szerettem és szeretek. Tudott boldogságaimról, csalódásaimról, örömeimről és bánataimról. Mindenről. Vagy „csak” megérezte, vagy elmondtam neki. Hülye dolognak tűnhet sokaknak, de mindent elmondtam neki. Ismerte minden titkomat. Ha boldog voltam, ő is az volt. Együtt futkároztunk, pancsoltunk, játszottunk a tónál, csúszkáltunk jégen, nézegettük a naplementét a kedvenc hegytetőnkről a város szélén. Ha napoztam, odafeküdt a pokróc szélére és boldogságtól sóhajtozva elaludt. Ha szomorú voltam, odatelepedett mellém és velem szomorkodott. Vagy odafúrta magát az ölembe és addig ölelgettem, amíg megnyugodtam. Barát volt, a legjobb barátom.

Velünk és mellettünk nőtt fel, csinálta a bolondságait. Gyönyörű szép, okos szemeivel ránk nézett és már tudta mit gondolunk. Mindig ott volt, mindig mellettünk. Ő volt az udvar lelke, a család része. Megnevelte az összes cicánkat, Fibinek pedig ő volt a „felnőtt„ minta. A felnőtt, aki bár már nagyon öregedett, de lehetett nyúzni és nyaggatni, ha játékra vagy társaságra volt szükség.
Nekünk pedig ő volt a "második testvér", a szülőknek a "harmadik gyerek".

És most elment, elaludt – sokat szenvedett. Átlagon felül élt, és átlagon felüli élete volt. Nem volt megkötve, mindenki szerette, mindenki értékelte, hogy ott volt, hogy volt nekünk. Imádta a gyerekeket, a gyerekek pedig őt. Emberek között volt folyamatosan, nem egyedül. Nem az udvaron élt, hanem Veszprémben. Mindenhol járt, mindenhol sétáltunk. Nagyon-nagyon sokat. Sokat élt és sokat megélt.

Nem tudtam elbúcsúzni, ez bánt. Csak az vígasztal, hogy januárban nagyon-nagyon megölelgettem és biztos vagyok benne, hogy tudta mennyire szeretem, szeretjük. Mindig emlékezni fogok szép tekintetére, gyönyörű szép szemeire. Azóta is magam előtt látom és tudom, hogy mindig is látni fogom. Elvesztettem egy barátot, elvesztettünk ismét egy családtagot.

Isten veled Ralf és köszönöm, hogy voltál nekem, nekünk.

Wonderland

Próbálunk beszámolni...

Repülővel Invernessig, aztán pedig autóval fedeztük fel Skóciát. Hat nap, öt éjszaka. Szájtátás, "odanézz"-ek sorozata, fényképezéstől elzsibbadt végtagok és a jó mélyre beszívott igazi hegyi és tengeri levegő.


Skócia maga wonderland, a csodák országa. Hihhhetetlenül gyönyörű. Persze csak azoknak, akik odavannak a természeti csodákért. Tudták a skótok hova kell születni. Mindenhol óriási hegyek, tengerszemek, hegyi patakok, vízesések, sziklák, erdők. Gyönyörű. Hat nap csak arra elég hogy biztos lehess benne, Skóciába vissza fogsz még menni. És nem is egyszer. (Reméljük az élet is ezt akarja és meg is tudjuk valósítani.)

Sokat utaztam már, aki ismer, tudja rólam, hogy elég sokat láttam. Eddig Korzika és Írország volt az abszolút kedvenc. Most összezavarodtam. Skócia vészesen előre akar törni mindkettő helyére. Imádom, imádjuk és imádtuk. :D

Ez a hat nap maga volt a lelki feltöltődés, semmit nem csináltunk csak ettünk és utaztunk és néztünk hol jobbra, hol balra. Sétáltunk, nevettünk és megint csak ettünk. Mert Skóciában van jó kaja is. A haggies a fiúknak jött be, a Black Cullin is (sör) - viszont mindenki abszolút kedvence a Cranachan nevű desszert. Isteni, könnyű és krémes - ja és whisky az alapja. :D Zabliszt, tejszín, whisky, méz és málna. Ezekből áll össze egy isteni krémes csoda. Kedves ismerősök, ne aggódjatok, vettünk szakácskönyvet, ha hazaértünk mindenkinek elkészítjük, aki igényt tart rá. :D

Kollegák javaslatára Invernesstől észak felé, majd végig a nyugati parton autóztunk, beiktattunk egy kis Skye-szigetet, aztán irány Edinburgh. Edinburgh-re azt gondoljuk, nem jutott elég idő. Nagyon-nagy város, nem számítottunk ekkorára, pláne a sziget nyugati felére jellemző "itt-ott egy tanya" népsűrűségre alapozva. Egy délutánunk volt rá, szinte semmire sem elég. De azt legalább tudjuk, hogy nem a főváros miatt szerettük meg Skóciát. :D A nyugati part és a Skye-sziget az abszolút győztes. Már-már azt gondolná az ember, hogy eljutott a világ végére és ennél szebb már nem jöhet, amikor elé tárul egy olyan látvány, hogy már szólni sem tud a gyönyörűségtől.

Biztosan ömlengésnek tűnik ez az egész, de mi tényleg ennyire a hatása alá kerültünk és nagyon boldogok vagyunk, hogy eljutottunk Skóciába és megtehettük, hogy elmegyünk. Ha már csak ezért is, de megérte ez az egy év.

Igyekszünk majd értelmesebb beszámolót is adni róla (talán Tibinek egyedül jobban fog menni), most erre futotta. Gábor és Judit, köszönjük, hogy velünk tartottatok! :D

Előzetes

Minden rendben