Kell ennél több? :D

Brigitta és Ivett és Beáta és Vanda és Alíz és Viktória és Boglárka és Alexandra és Réka és Dóra

után most megkaptam

LAURÁT!!! :)

ISTEN HOZTA A LEGÚJABB GYÖRGYÖT!

Farewell

14 év, életem szinte fele – vele. Egészen 2009 július 21-ig. Most búcsúznom, búcsúznunk kellett tőle.

Tőle, akivel napsütéses napjaim felét töltöttem, akivel esős, szeles és hidegebb napokon sem felejtettem el foglalkozni. Aki mindig ott volt mellettem, aki 1995 szeptember 3 óta családunk tagja volt.

Sétáltunk dombokon, mezőkön, erdőben és réteken. Vele nem nyűg volt a séta, hanem öröm. Amit lehetett várni, ha majd suli után hazaérek. Sétáltunk, futottunk, vagy csak játszottunk. Végigtanulta velem az érettségit, ismerte az összes barátom, az összes embert akit szerettem és szeretek. Tudott boldogságaimról, csalódásaimról, örömeimről és bánataimról. Mindenről. Vagy „csak” megérezte, vagy elmondtam neki. Hülye dolognak tűnhet sokaknak, de mindent elmondtam neki. Ismerte minden titkomat. Ha boldog voltam, ő is az volt. Együtt futkároztunk, pancsoltunk, játszottunk a tónál, csúszkáltunk jégen, nézegettük a naplementét a kedvenc hegytetőnkről a város szélén. Ha napoztam, odafeküdt a pokróc szélére és boldogságtól sóhajtozva elaludt. Ha szomorú voltam, odatelepedett mellém és velem szomorkodott. Vagy odafúrta magát az ölembe és addig ölelgettem, amíg megnyugodtam. Barát volt, a legjobb barátom.

Velünk és mellettünk nőtt fel, csinálta a bolondságait. Gyönyörű szép, okos szemeivel ránk nézett és már tudta mit gondolunk. Mindig ott volt, mindig mellettünk. Ő volt az udvar lelke, a család része. Megnevelte az összes cicánkat, Fibinek pedig ő volt a „felnőtt„ minta. A felnőtt, aki bár már nagyon öregedett, de lehetett nyúzni és nyaggatni, ha játékra vagy társaságra volt szükség.
Nekünk pedig ő volt a "második testvér", a szülőknek a "harmadik gyerek".

És most elment, elaludt – sokat szenvedett. Átlagon felül élt, és átlagon felüli élete volt. Nem volt megkötve, mindenki szerette, mindenki értékelte, hogy ott volt, hogy volt nekünk. Imádta a gyerekeket, a gyerekek pedig őt. Emberek között volt folyamatosan, nem egyedül. Nem az udvaron élt, hanem Veszprémben. Mindenhol járt, mindenhol sétáltunk. Nagyon-nagyon sokat. Sokat élt és sokat megélt.

Nem tudtam elbúcsúzni, ez bánt. Csak az vígasztal, hogy januárban nagyon-nagyon megölelgettem és biztos vagyok benne, hogy tudta mennyire szeretem, szeretjük. Mindig emlékezni fogok szép tekintetére, gyönyörű szép szemeire. Azóta is magam előtt látom és tudom, hogy mindig is látni fogom. Elvesztettem egy barátot, elvesztettünk ismét egy családtagot.

Isten veled Ralf és köszönöm, hogy voltál nekem, nekünk.

Wonderland

Próbálunk beszámolni...

Repülővel Invernessig, aztán pedig autóval fedeztük fel Skóciát. Hat nap, öt éjszaka. Szájtátás, "odanézz"-ek sorozata, fényképezéstől elzsibbadt végtagok és a jó mélyre beszívott igazi hegyi és tengeri levegő.


Skócia maga wonderland, a csodák országa. Hihhhetetlenül gyönyörű. Persze csak azoknak, akik odavannak a természeti csodákért. Tudták a skótok hova kell születni. Mindenhol óriási hegyek, tengerszemek, hegyi patakok, vízesések, sziklák, erdők. Gyönyörű. Hat nap csak arra elég hogy biztos lehess benne, Skóciába vissza fogsz még menni. És nem is egyszer. (Reméljük az élet is ezt akarja és meg is tudjuk valósítani.)

Sokat utaztam már, aki ismer, tudja rólam, hogy elég sokat láttam. Eddig Korzika és Írország volt az abszolút kedvenc. Most összezavarodtam. Skócia vészesen előre akar törni mindkettő helyére. Imádom, imádjuk és imádtuk. :D

Ez a hat nap maga volt a lelki feltöltődés, semmit nem csináltunk csak ettünk és utaztunk és néztünk hol jobbra, hol balra. Sétáltunk, nevettünk és megint csak ettünk. Mert Skóciában van jó kaja is. A haggies a fiúknak jött be, a Black Cullin is (sör) - viszont mindenki abszolút kedvence a Cranachan nevű desszert. Isteni, könnyű és krémes - ja és whisky az alapja. :D Zabliszt, tejszín, whisky, méz és málna. Ezekből áll össze egy isteni krémes csoda. Kedves ismerősök, ne aggódjatok, vettünk szakácskönyvet, ha hazaértünk mindenkinek elkészítjük, aki igényt tart rá. :D

Kollegák javaslatára Invernesstől észak felé, majd végig a nyugati parton autóztunk, beiktattunk egy kis Skye-szigetet, aztán irány Edinburgh. Edinburgh-re azt gondoljuk, nem jutott elég idő. Nagyon-nagy város, nem számítottunk ekkorára, pláne a sziget nyugati felére jellemző "itt-ott egy tanya" népsűrűségre alapozva. Egy délutánunk volt rá, szinte semmire sem elég. De azt legalább tudjuk, hogy nem a főváros miatt szerettük meg Skóciát. :D A nyugati part és a Skye-sziget az abszolút győztes. Már-már azt gondolná az ember, hogy eljutott a világ végére és ennél szebb már nem jöhet, amikor elé tárul egy olyan látvány, hogy már szólni sem tud a gyönyörűségtől.

Biztosan ömlengésnek tűnik ez az egész, de mi tényleg ennyire a hatása alá kerültünk és nagyon boldogok vagyunk, hogy eljutottunk Skóciába és megtehettük, hogy elmegyünk. Ha már csak ezért is, de megérte ez az egy év.

Igyekszünk majd értelmesebb beszámolót is adni róla (talán Tibinek egyedül jobban fog menni), most erre futotta. Gábor és Judit, köszönjük, hogy velünk tartottatok! :D

Előzetes

Minden rendben

Helóhaló elektorkalandorok!

Újra itt van Tibi bácsi, csak nem a Dévényi. Jelentjük jól vagyunk, minden rendben Velünk.
Legutóbbi - Andi által írt - bejegyzésünk óta volt két szabadnapunk is, most ezekről írok Nektek röviden. Ja, és meg is érkezett a fénykép, amit a Néni ígért!!! :)

Az elsőn, ami szerdára esett, Pirivel és Zsoltival ( http://gumiorr.blogspot.com/ a blogjuk) voltunk Bostonban. Na nem az Államokban, csak az itteni, kb körzeti központként funkcionáló városban. A munkaügyi központot kerestük fel, mert itt kellett intézni sógoréknak az állandó National Insurrance Numbert, vagyis a szigetlakók tb-számát. Elég hamar végeztünk, így egy rövid séta is belefért a városközpontban, aztán siettünk a buszra, mert visszafelé le akartunk szállni Wainfleetben, ami a Batemans Brewery otthona, ezt a vasútállomáson is kiírják. Hát, azt kell mondanom nem hiába büszkék rá. Talán a legfinomabb a sörük, amit valaha ittam. Pedig a hazaiak, a Münchenben elfogyasztott hofbrauhausos Hofbrau és a szlovén Lasko-sörök, a Staropramen, a Budweiser és a jó Zlaty sem rosszak, de ez valami különleges. Miért? Mert nem a hagyományos módon csapolják, hanem egy pumpa segítségével "emelik ki" a hordóból. Ennek köszönhetően szinte nincs is benne buborék. Mondhatni smooth. :) A sörfőzdébe nem jutottunk be végül a kaja miatt - nagyon éhesek voltunk, tényleg!!! -, de ücsörögtünk egy kicsit az udvaron. Aztán újra buszra szálltunk és meg sem álltunk a skegnessi tesco-ig, ahol csak két raklapnyi kaját vásároltunk négyen, hogy a szatyrokkal roskadozva végigzokogjuk a buszmegállótól a kéróinkig tartó sétát.

A másik szabadnap tegnap, vagyis szombaton volt. Semmi extra: egy kis vásárlás - csak a legszükségesebbek (nekem akartunk cipőt és táskát, na pont ezeket nem sikerült) - mosás és edzés. Ezek voltak a "program", és 6-ig nem is lesz pihenőnk.

AMIT NEM IS BÁNUNK, MERT JUDITTAL ÉS GÁBORRAL AZNAP MÁR SKÓCIA FELÉ UTAZUNK!!!
Először kocsival az East midlands-i reptérre, onnan 1 órás repülés Invernessbe és már be is huppanhatunk a bérelt Mondeoba, hogy bebarangoljuk a Skót-felföldet, a Skye-szigetet és megnézzük majd Edinburgh-t is. Hogy aztán 11-én késő este újra butlinsi ágyunkba essünk és megkezdjük utolsó itteni periódusunkat.

Retteghettek, utána már csak egy hónap és repülünk!!!

Igény esetén megküldöm a számlaszámunkat, hogy az említett cégek csekély ellenszolgáltatást utalhassanak a reklámért, bár sajnos számlát nem tudunk adni! Itt jegyzem meg, hogy a bérelt kocsi persze Ford a Budgettől, odáig a Ryanair-rel repülünk a táskám, Argos-ban vásárolt Dunlop, a cipőm pedig Clarks lett volna (lesz is), a hazaút pedig Easyjet-tel lesz!!!

Jók legyetek, odafigyeljetek!!! Gondolom nyári szünet nem nagyon van a kedves olvasóknak, de ha már suli, megemlítem: ma van Brigi diplomaosztója, immár a második! Gratulálunk!!! Ahogy egyre gyarapodó számú érett unokahúgaimnak is!!!

PÁÁ!!!

Igazi szabadnap...

Ha vasárnap, akkor szabadnap. Ennyiben szerencsések vagyunk: valahogy úgy alakult Tibiéknél még az elején, hogy ő a vasárnapot kapta meg a szokásos heti szabadnapnak állandóra. Hát, a mi éttermünkben pedig kénytelenek voltak ehhez alkalmazkodni az én szabadnapom kiadásánál. Így aztán, ahogy illik, szeptember óta a vasárnapokat hol aktívabb, hol kevésbé aktív pihenésekkel töltjük. A mostani sikerült a legjobban pihenősre. Konkrétan annak köszönhetően, hogy ide is megérkezett a nyár, teljes valójában. Szikrázó napsütés ismét, tengerpart, homok és szabadidő. - Ideális egybeesés. :D Így aztán a délelőtti piacozós sétát követően a délután egy részében ( a főzés és a kiadós ebéd után) kint henyéltünk a homokban a tengerparton és süttettük hol a hasunkat - hol pedig a hátunkat. Közben sikoltoztak a gyerekek, zúgott a tenger, mi pedig lementünk alfába, epret eszegettünk (igazi piknikhangulatban) - és mielőtt azt gondolnátok - nem égtünk le. Csak sülögettünk. Egyszóval: jól kipihentük magunkat.

Még a délelőtti séta közben akadtunk össze egy kedves idős párral, akik a Coralban kajáltak. Reggelik és vacsorák közben sikerült mosolygós, csevegős kapcsolatba kerülnünk egymással, így odaköszöntünk nekik. Miután bemutattam nekik Tibit is, kis csevegés után a bácsi úgy döntött, hogy neki kell egy fénykép velünk. El is készült, nagy örömére. (A bácsi igazi vén kujonhoz illően napi tízszer biztosan rámkacsintott, a néni pedig csak vigyorgott és élvezte a törődést.) Csak este estek kétségbe, mert ugye aznap nem dolgoztam és akkor hogy fogják nekem eljuttani a képet?! Megoldották, elkérték az itteni címem a managertől. Mindezt másnap reggel tudtam meg, amikor épp beértem mire hazaindulóban voltak. Odasiettem elköszönni, mire a néni kétségbeesetten kért, hogy adjam meg a magyarországi címet is, mert mi lesz ha nem készül el és nem ér ide a kép mire én hazamegyek. Mert azt már két napja szomorúan vették tudomásul, hogy szeptemberben mikor jönnek, már nem leszek itt. Hát, megadtam a magyar címet is, de ehhez be kellett futnom a bárba papírért. Ahol mit látok? Julia (az egyik manager) kisírt szemekkel néz rám. Hát, a bácsi meg a néni mentek oda két perccel azelőtt elköszönni és mivel én nem voltam ott, a bácsi elsírta magát, mert nem tud tőlem elbúcsúzni. És erre Julia is elsírta magát. Na, javítottam a helyzeten, mert visszasiettem a címemmel a rám váró öregekhez, mire a bácsi megint sírt, mert most meg már tényleg el kell köszönnie és tényleg tőlem, és utál búcsúzkodni. :( Majdnem én is sírtam. De megígértem nekik, ha megadják az angliai címüket majd a fotón, akkor küldök lapot otthonról is. Megeglégedve kisétáltak - illetve a bácsi kigurult - az étteremből - én pedig egy nagy mosollyal az arcomon végigdolgztam a délelőttöt, ahogy szoktam. Csak épp azzal a jóleső érzéssel, hogy megint ilyen kedves és szeretnivaló emberekkel találkozhattam a sok-sok őrült között. És az ilyenekért érdemes. :D