Nekem a szombat délutáni műszak vége óta tart, Andinak holnap kezdődik igazán.
Ajándékok megvannak, következik a csomagolás és sütés-főzés. Én nagyon élvezem, "hála" a tavaly kimaradt karácsonynak.
Épp a minap találtam egy Hamingway idézetet: "Az ember sosem tudja, mi is az a karácsony, amíg egy idegen országban el nem veszíti."
Mi így jártunk tavaly. A szilveszter is hasonló volt.
A születésnapom is.
Ami idén a harmincadik volt.
A családon kívül kiknek jutott eszébe?
Sorolom és köszönöm Julinak és Flonak, Tulának, Anitának és Zolinak. Mindannyiukat Andinak köszönhetem.
Közös új barátaink Erika és Norbi.
Felköszöntött Melus és Peti, meg a kiváló Ráb Attila.
Mondhatnám, hogy ennyi, de Őket és a barátságukat kicsinyíteném le. Inkább örülök és megbecsülöm, Ők 30 évem (ami egyébként tényleg nem sok, csak annak tűnik és remélem a java még hátravan) eredményei az emberi kapcsolatok mezején.
DE elég a "nyavajgásból", sokkal jobb dolgok történtek velünk mióta hazajöttünk.
Tudom, az ígért statisztika még várat magára, bocsesz!
Voltunk és megismertük és megcsodáltuk Laurát. Legújabb és valószínűleg utolsóként világrajött unokatestvéremet. Furcsa érzés volt a karomban tartani, keveseknek adatik ez meg 30 évesen. De jó volt. :)
Gratuláltunk Anitának és Zolinak, Julinak és Flonak, Eszternek és Lacinak. Örülünk a kis jövevényeiknek. :)
Voltunk Siófokon és szétfutottunk magunkat. Nem mellesleg egy jó hétvégét töltöttünk Erikával, Eduval és az egy hónapig itthon "üdülő" Pirivel és Zsoltival.
Egy hónap alatt sikerült munkát találnom. Tetszik, jól érzem magam és azt hiszem maradok is Almádiban a DLSB-ben.
Az ajándék pedig leírhatatlan. Megfizethetetlen. Én egyébként nem költöttem volna ennyit magamra, de hát valószínűleg ezért sem voltam még Milan-meccsen. Meg tudnám szokni. :)
Sikerült beszerezni sapkát-sálat-kesztyűt, és jutalmul, meg amúgy is Andinak egy táskát. :p
Egy csomó helyen nem voltunk, ahova ígértük és vártak (reméljük), talán összejön hamarosan.
Mindenesetre ahova megyünk élvezzétek majd ki, mert terveink szerint jövőre már hármasban karácsonyozunk, lesz lakásunk is. Tehát nem megyünk majd senkihez, ellenben vendéget tudunk majd fogadni. :)
Boldog, békés Karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk minden rendszeres és rendszertelen olvasónknak!
2009. december 22., kedd
2009. december 7., hétfő
Mert megérdemlem... :D
Erre mondják, hogy így legyen ötösöm a lottón.
Meg azt, hogy egy valóravált álom.
Van még 1-2, remélem azokra nem kell 15 évet várni.
Köszönöm Mindenkinek, aki részt vett benne, főleg Briginek, aki kitalálta és Andinak, aki megvalósította.
2009. december 4., péntek
Andi visszavág - Egy kis kiruccanás
Tea for two and two for tea, me for you and you for me...
Are you? - You are!
Aki nem ismeri idézetem eredetét, nézze meg a címben említett vígjátékot.
Hétvégén kiruccanunk, van egy tippem az úticélt és egy másik a programot illetően. :D
Majd mesélek.
Are you? - You are!
Aki nem ismeri idézetem eredetét, nézze meg a címben említett vígjátékot.
Hétvégén kiruccanunk, van egy tippem az úticélt és egy másik a programot illetően. :D
Majd mesélek.
2009. október 24., szombat
2009. október 19., hétfő
Összegzés
Szia mindenkinek, aki még érdeklődik felőlünk. Tibi dolgozik (merthogy egy hónapnyi munkakeresés után talált munkát - a szerencsések közé tartozik), gondoltam kihasználom az időt és megalkotom végre kis összegzésemet arról, mit is jelentett számomra ez az egy év Butlinsban és Angliában.
Nem tudom hol kezdjem, szeretném, ha pozitív kicsengése lenne, mert alapvetően pozitívak az élményeim és az emlékeim. Dolgoztunk, szedvedtünk, kiábrándultunk az angolok nagy részéből végérvényesen, mégis hasznos volt.
Hasznos volt, mert pénzt kerestünk, hasznos volt, mert sokat láttunk és utaztunk. Láttuk Franciaországot; Párizst sokadszorra is, de alaposan; Londont, Anglia egy apró szeletét, Skóciát -és Skóciába bele is szerelmesedtünk.
Hasznos volt, mert egy évet egymásra utalva, kettesben töltöttünk. Tanultunk egymásról és egymástól nagyon sokat - és tanultunk magunkról is. Toleranciát, megértést, türelmet, világlátást és tanultunk egymás mellett és egymással, egymásra utaltan élni. Itt nem voltak szülők, nem voltak rokonok, vagy régi jó barátok, akikhez rohanni lehet, ha gond van. Itt csak mi voltunk egymásnak. Legalábbis eleinte. Aztán megszülettek a barátságok, amelyek közül jó pár elég mélyre és erősre sikeredett. Soha nem felejtjük el Csabit, Vikit, Lórit, Norbit, Juditot és Gábort, na és persze Erikát. :D
És most jön a személyeskedős része. Örülök, hogy Tibinek olyan jó barátja lett, mint Gábor és örülök annak is, hogy olyan közös élményeink lettek Skóciában, amik megmaradnak az emlékezetünkben amíg világ a világ - és talán meg is ismétlődnek. Örömmel emlékezem a röhögésekre és jó beszélgetésekre Vikivel és Pirivel, és felejthetetlen emlék lesz a Csabival, Erikával és Norbival Párizsban együtt eltöltött egy hét. Imádom Párizst, de azt hiszem azt az egy hetet überelni nem lehet, amit ott velük töltöttünk és ahogy akkor láttuk és megismertük a várost. Ki tudná elfelejteni a könnyben úszó szemeket, ahogy a montmartre-i magyar vendéglőben kóstolgattuk a rég nem érzett magyar ízeket? Ugye fiúk-lányok? :D És örülünk annak, hogy Norbit is megismerhettük. Az ő nyugodt intellektusa is hatással volt az én átalakulásomra és belső fejlődésemre.
És Erika.... Nehéz azt érzékeltetni, mennyi mindent tanultam tőled és köszönhetek neked. Megpróbálom. Köszönöm neked a világlátásod, azt, hogy megtanítottál az apró dolgoknak örülni és mindent pozitívan látni. És köszönöm neked, hogy megtanítottál odafigyelni az életre és önmagamra. Hogy megmutattad nekem (nekünk) hogy kell saját magunkat becsben tartani. Nagy szavak ezek, de máshogy nem tudom. Ráébresztettél milyen fontos odafigyelni magamra és másokra. Párizs óta futunk és kitartóan, egyre nagyobb lelkesedéssel. Tibitől ez nem nagy szám, de te tudod, hogy tőlem igen. És köszönöm neked Wass Albertet is. Imádom, elgondolkodtat és megnyugtat. Neki, a regényeinek és ennek az egy évnek köszönhetően megtanultam magamba mélyedni, sokkal jobban, mint eddig. Köszönöm a barátságodat, ami egyre inkább hiányzik. Vagyis a beszélgetések hiányoznak, mert abban azért bízom, hogy a barátság megmarad.
Ennek az egy évnek köszönhetem azt is, hogy jobban megismertem önmagam. Sokkal jobban tisztában vagyok azzal, mit szeretnék, merre tartok, ki(ke)t és mi(ke)t szeretnék magam körül az életben. Voltam én már sokat távol otthonról, de valahogy ez az egy év volt az, amelyik végérvényesen megtanította nekem, mit jelent a család és mit jelent a hiányuk. Értékelek minden percet amit velül tölthetek és hálás vagyok, hogy ezt megtehetem. Megtanultam, kik az igazi barátok, akik a távollétben sem hagytak el. És megtanultam azt is, kik azok, akik csak nekem voltak fontosak, nem pedig én nekik.
Fogalmazhatnék úgyis, hogy felnőttem. Látom mit akarok, mi és ki vagyok, merre járok és hogyan. Azt hiszem toleránsabb és türelmesebb is lettem. Erre a mindennapokban döbbenek rá, naponta többször is. Másként reagálok most rengeteg dologra..
...és, mindent összevetve, nem rossz itthon! Féltünk, tartottunk tőle, de kellemes és pozitív csalódás. Nem látjuk pesszimistán a világot, nem vagyunk letaglózva, jó a kedvünk, látjuk a kiutat, munkánk van, szerető családunk is van, elfoglaljuk magunkat és vígan éljük az életet. Jó itthon - de jó volt kint is. Én azt hiszem, hálás vagyok ezért az egy évért mindenkinek, csak tanultam belőle. :D
Nem ömlengek tovább, aki érti, így is érti. Puszi mindenkinek.
Nem tudom hol kezdjem, szeretném, ha pozitív kicsengése lenne, mert alapvetően pozitívak az élményeim és az emlékeim. Dolgoztunk, szedvedtünk, kiábrándultunk az angolok nagy részéből végérvényesen, mégis hasznos volt.
Hasznos volt, mert pénzt kerestünk, hasznos volt, mert sokat láttunk és utaztunk. Láttuk Franciaországot; Párizst sokadszorra is, de alaposan; Londont, Anglia egy apró szeletét, Skóciát -és Skóciába bele is szerelmesedtünk.
Hasznos volt, mert egy évet egymásra utalva, kettesben töltöttünk. Tanultunk egymásról és egymástól nagyon sokat - és tanultunk magunkról is. Toleranciát, megértést, türelmet, világlátást és tanultunk egymás mellett és egymással, egymásra utaltan élni. Itt nem voltak szülők, nem voltak rokonok, vagy régi jó barátok, akikhez rohanni lehet, ha gond van. Itt csak mi voltunk egymásnak. Legalábbis eleinte. Aztán megszülettek a barátságok, amelyek közül jó pár elég mélyre és erősre sikeredett. Soha nem felejtjük el Csabit, Vikit, Lórit, Norbit, Juditot és Gábort, na és persze Erikát. :D
És most jön a személyeskedős része. Örülök, hogy Tibinek olyan jó barátja lett, mint Gábor és örülök annak is, hogy olyan közös élményeink lettek Skóciában, amik megmaradnak az emlékezetünkben amíg világ a világ - és talán meg is ismétlődnek. Örömmel emlékezem a röhögésekre és jó beszélgetésekre Vikivel és Pirivel, és felejthetetlen emlék lesz a Csabival, Erikával és Norbival Párizsban együtt eltöltött egy hét. Imádom Párizst, de azt hiszem azt az egy hetet überelni nem lehet, amit ott velük töltöttünk és ahogy akkor láttuk és megismertük a várost. Ki tudná elfelejteni a könnyben úszó szemeket, ahogy a montmartre-i magyar vendéglőben kóstolgattuk a rég nem érzett magyar ízeket? Ugye fiúk-lányok? :D És örülünk annak, hogy Norbit is megismerhettük. Az ő nyugodt intellektusa is hatással volt az én átalakulásomra és belső fejlődésemre.
És Erika.... Nehéz azt érzékeltetni, mennyi mindent tanultam tőled és köszönhetek neked. Megpróbálom. Köszönöm neked a világlátásod, azt, hogy megtanítottál az apró dolgoknak örülni és mindent pozitívan látni. És köszönöm neked, hogy megtanítottál odafigyelni az életre és önmagamra. Hogy megmutattad nekem (nekünk) hogy kell saját magunkat becsben tartani. Nagy szavak ezek, de máshogy nem tudom. Ráébresztettél milyen fontos odafigyelni magamra és másokra. Párizs óta futunk és kitartóan, egyre nagyobb lelkesedéssel. Tibitől ez nem nagy szám, de te tudod, hogy tőlem igen. És köszönöm neked Wass Albertet is. Imádom, elgondolkodtat és megnyugtat. Neki, a regényeinek és ennek az egy évnek köszönhetően megtanultam magamba mélyedni, sokkal jobban, mint eddig. Köszönöm a barátságodat, ami egyre inkább hiányzik. Vagyis a beszélgetések hiányoznak, mert abban azért bízom, hogy a barátság megmarad.
Ennek az egy évnek köszönhetem azt is, hogy jobban megismertem önmagam. Sokkal jobban tisztában vagyok azzal, mit szeretnék, merre tartok, ki(ke)t és mi(ke)t szeretnék magam körül az életben. Voltam én már sokat távol otthonról, de valahogy ez az egy év volt az, amelyik végérvényesen megtanította nekem, mit jelent a család és mit jelent a hiányuk. Értékelek minden percet amit velül tölthetek és hálás vagyok, hogy ezt megtehetem. Megtanultam, kik az igazi barátok, akik a távollétben sem hagytak el. És megtanultam azt is, kik azok, akik csak nekem voltak fontosak, nem pedig én nekik.
Fogalmazhatnék úgyis, hogy felnőttem. Látom mit akarok, mi és ki vagyok, merre járok és hogyan. Azt hiszem toleránsabb és türelmesebb is lettem. Erre a mindennapokban döbbenek rá, naponta többször is. Másként reagálok most rengeteg dologra..
...és, mindent összevetve, nem rossz itthon! Féltünk, tartottunk tőle, de kellemes és pozitív csalódás. Nem látjuk pesszimistán a világot, nem vagyunk letaglózva, jó a kedvünk, látjuk a kiutat, munkánk van, szerető családunk is van, elfoglaljuk magunkat és vígan éljük az életet. Jó itthon - de jó volt kint is. Én azt hiszem, hálás vagyok ezért az egy évért mindenkinek, csak tanultam belőle. :D
Nem ömlengek tovább, aki érti, így is érti. Puszi mindenkinek.
2009. szeptember 21., hétfő
Újra itthon
Bár Ti, akik olvastátok, olvassátok a blogunkat már tudjátok, hogy augusztus 18-án jöttünk haza.
Mostanra meg is érkezett minden poggyászunk, kipakoltunk a bőröndökből-táskákból, de sajnos még mindig káosz van. Eleve itt voltak Andi szüleinél az itthon hagyott holmik, meg szüleim és húgaim költözése után ide került az én maradék cuccom is. Három feladott és két kézipoggyásszal mentünk ki Angliába, ugyanennyivel is jöttünk haza, csak már itthon volt két bőrönd és kint maradt egy-egy bőrönd és táska, ezeket csomagszállító céggel hozattuk haza. Reklám: árvatrans :)
Igyekszem összefoglalni, mi volt augusztus 19 óta. Mert ugye az azt megelőző napot nem kell ecsetelnem az örömködéssel, ölelgetéssel, ide-oda cikázó "végre itthonozással". Na meg fejessalátás tojásos nokedlival.
Szóval másnap strand Petivel http://szpd.blogspot.com és Melussal http://drmelus.blogspot.com/ meg lángossal és sörrel.
Következő hétfőig (24) semmi különös, csak jóleső sóhajtozás, hogy otthagytuk a szigetet. Azóta Andinak meló, nekem melókeresés. Ami vicces, mert lett volna már 3 lehetőség, de egyik sem az én világom, hogy úgy mondjam. Persze mondhatjátok hogy, ne válogassak, de ezt inkább személyesen fejteném ki annak, akit érdekel. :) Közben fogorvoshoz járok és csütörtökön megműttettem a még tavaly októberben, Angliában elromlott bal hüvelykujjam. Meg közben futunk, novemberben a Balaton Maratonon megtaláltok - bár még nem a teljes távot teljesítjük.
Próbálunk nem belesüllyedni a már januárban is tapasztalt pesszimizmusba.
Tervezzük a most még homályos jövőt és örülünk.
Örülünk, hogy itthon vagyunk. Veszprémben, Magyaroszágon, közel a Balatonhoz.
Örülünk, hogy elhagytuk Angliát, azt az országot, amely sok szempontból csalódást okozott.
Örülünk, hogy érdekes, értékes embereket ismertünk meg, akik között kevés akadt, aki nem honfitársunk.
Élményünk, amit még nem osztottunk meg Veletek van bőven, így lesz még mit olvasnotok.
Talán képeket is tudunk még mutatni.
Meg pár nap múlva egy kis "statisztika" a melóról.
Addig is jók legyetek, odafigyeljetek!
Mostanra meg is érkezett minden poggyászunk, kipakoltunk a bőröndökből-táskákból, de sajnos még mindig káosz van. Eleve itt voltak Andi szüleinél az itthon hagyott holmik, meg szüleim és húgaim költözése után ide került az én maradék cuccom is. Három feladott és két kézipoggyásszal mentünk ki Angliába, ugyanennyivel is jöttünk haza, csak már itthon volt két bőrönd és kint maradt egy-egy bőrönd és táska, ezeket csomagszállító céggel hozattuk haza. Reklám: árvatrans :)
Igyekszem összefoglalni, mi volt augusztus 19 óta. Mert ugye az azt megelőző napot nem kell ecsetelnem az örömködéssel, ölelgetéssel, ide-oda cikázó "végre itthonozással". Na meg fejessalátás tojásos nokedlival.
Szóval másnap strand Petivel http://szpd.blogspot.com és Melussal http://drmelus.blogspot.com/ meg lángossal és sörrel.
Következő hétfőig (24) semmi különös, csak jóleső sóhajtozás, hogy otthagytuk a szigetet. Azóta Andinak meló, nekem melókeresés. Ami vicces, mert lett volna már 3 lehetőség, de egyik sem az én világom, hogy úgy mondjam. Persze mondhatjátok hogy, ne válogassak, de ezt inkább személyesen fejteném ki annak, akit érdekel. :) Közben fogorvoshoz járok és csütörtökön megműttettem a még tavaly októberben, Angliában elromlott bal hüvelykujjam. Meg közben futunk, novemberben a Balaton Maratonon megtaláltok - bár még nem a teljes távot teljesítjük.
Próbálunk nem belesüllyedni a már januárban is tapasztalt pesszimizmusba.
Tervezzük a most még homályos jövőt és örülünk.
Örülünk, hogy itthon vagyunk. Veszprémben, Magyaroszágon, közel a Balatonhoz.
Örülünk, hogy elhagytuk Angliát, azt az országot, amely sok szempontból csalódást okozott.
Örülünk, hogy érdekes, értékes embereket ismertünk meg, akik között kevés akadt, aki nem honfitársunk.
Élményünk, amit még nem osztottunk meg Veletek van bőven, így lesz még mit olvasnotok.
Talán képeket is tudunk még mutatni.
Meg pár nap múlva egy kis "statisztika" a melóról.
Addig is jók legyetek, odafigyeljetek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)