Üdítő kivételek...

Hogy is kezdődött... Megvan, bementem dolgozni. :)))
Tegnap, péntek lévén, volt az utolsó reggelije azoknak, akik hétfőn érkeztek. Eddig még nem történt meg, de most elindult egy búcsúzkodási "körmenet". Minden harmadik asztaltól mikor felálltak a vendégek, elköszöntek, megköszönték a kedvességet (mert én tényleg nagyon kedves voltam és tényleg nagyon köszönik :)) és "See you next year"-el eltávoztak.

Volt a vendégek között egy idős házaspár, akikkel elég jóba lettem hétfő óta. (Ez picit erős kifejezés, mondjuk úgy, hogy a napi két étkezésük alkalmával, naponta legalább öt mondatot váltottunk egymással és ezt már-már barátkozásnak lehet nevezni.) Mindketten kb hetvenes éveiket tapossák, de még életerősek és vidámak. Első reggel azt vettem észre, hogy valaki áriázik, miközben takarítunk. Hát, a bácsi volt az, aki a rádióban éppen hallható legfrissebb slágert áriázta jókedvében. Kimosolyogtam magam, ez tetszett nekik és azután minden étkezésnél énekeltek nekem egyet, a nénike még az egyik alkalommal riszálni is kezdett a székén, mint aki táncol. Haverok lettünk, na. :) A bácsika tisztára nagypapámra emlékeztetett, csak éppen neki ősz haja van, de a szemüveg stimmel, meg az áriázási képessége és a hangnem is, amiben ezt megteszi. Kedves kis vigyorgós, értelmesnek tűnő pár voltak. Állítólag nagyon szokszor jönnek és mindig valamivel bajuk van és valamin mindig problémáznak. Na, most nem ezt tették. Most megbarátkoztak velem, Andreával Hungary-ból. :) Esténként a bácsika a fél éttermet átzengő baritonjával átkiabálva köszönt el tőlem. És most elutaztak. Talán még találkozunk...

Ja, és boszi is vagyok, de erről röviden. Tegnap, amit kimondtam pár másodperc múlva teljesült. Persze csak kis dolgokra kell gondolni. Tálcapakolás közben megjegyeztem, hogy kellene még egy bögre, fordultam egyet és egy bácsi hozott egy bögrét. Aztán egy másik egy kistányért nyomott a kezembe, mire én viccesen megjegyeztem, hogy kaptunk egy kis ajándékot. Ebben a pillanatban érkezett egy másik bácsi, aki lerakott egy egyfontost a trolley-ra egy "Thank you" kíséretében. Na, hát ilyen kis dolgokban, de nagyon megy a jövendőmondás. :D

Este nagy lazán - és ez volt az első alkalom - elsétáltunk vacsizni a pizzériába és lekísértük egy sörrel. Ez azért nagy szám, mert az egy hónap alatt, mióta itt vagyunk, most történt meg először, hogy leülünk nyugodtan vacsorázni, dumálni és sörözni egyszerre - nem pedig rohanva, hogy "gyorsan megkajálok, aztán futok haza". Tibi, Erika, Andi - jólesett mindenkinek. Csak a hideg nem. Mert megérkezett ide is. A fejünket lefújta tegnap a szél, pulcsi, kabát, minden kell és még akkor sem teljesen tuti az érzés. Sapka kötelező, Tibi már gondolkodik a kesztyűn. Ma azt mondták, ilyen idő decemberben és januárban szokott lenni. Hát, ezt is megkaptuk...

Megérkeztek tegnap este a motorosok, bőrszerkó, óriási láncok, vad fejek... Minden telis-tele van motorral, a fürdőszobánk ablaka alatt is három parkol. Tibinek eszébe jutott valami vicceset beszólni, mikor odatették a motorokat, de meggondolta magát, mikor meglátta a kedves vendégek méreteit. :D A lényeg: láttunk három (nem hazudok, egyszerre HÁROM) szép angol lányt!!! Persze ilyen célokra mindig megtalálják a szükséges embereket, bárhogy néz is ki a lakosság 90%-a, de ezek a lányok tényleg szépek, jó alakjuk van, nem disznók és akkora a fenekük, hogy jól áll rajtuk a cicagatya. Lehet nevetni, de ez komoly dolog, nő létemre még én is megfordultam utánuk, hogy lássam, nem káprázik-e a szemem. :D

A tanulság: élnek ebben az országban normális kinézetű emberek is. Csak nekünk a népeségnek nem az a szelete jutott...