A harmadik „X” – Életem legnagyobb meglepetése

Hol is kezdjem? Talán a negatívummal, mert azután csak pozitívumok következnek. Harmincéves koromra rá kellett hogy döbbenjek, hogy olyan ember vagyok, akit hónapokig át lehet vágni – csoportosan. :D Merthogy, ezt tette velem a férjem, a családom, a barátaim és a munkatársaim. És ment nekik, mert a sejtelem legparányibb szikrája sem lobbant fel bennem.

Kezdem az elején. Május 23-án töltöttem be 30. életévemet. Ez alapjában véve is nagy fordulópont és aki teheti nagyon megünnepli. Én már jó ideje sejtem, hogy nagyon megünnepelni nem tudom, mivel a családom több ezer kilométer távolságban lesz tőlem. De itt lesz a férjem, az új barátaim – és csakazértis kirúgunk a hámból. Ezt is tettük. Volt házibuli, a legjobb barátok részvételével (ajándékok, zene, kaja, italok és kacagás), aztán kocsmás folytatás is - ott már több munkatárssal, ismerőssel. A másnap kicsit nehéz volt, de átlendültünk rajta. Igaz, hogy az volt az év eddigi legszebb és legmelegebb napja – mi a két műszak között átaludtuk.

Férjecskémtől a szülinapomon kaptam ajándékot, virágot is, de jelezte, hogy lesz még folytatás – valami, ami még készülőben van és nem tudni mikorra lesz kész, de még mielőtt Londonba megyünk megtudom. Tudniillik szombat este volt a buli (és a szülinapom), vasárnap a másnap :D, az azt követő csütörtökön pedig indultunk volna Londonba négy napra. Az egész készülődésből csak azt vettem észre, hogy Tibi a két műszak között néha elrohan, visszarohan, majd megint elrohan – mondván: ellenőriznie kell, hogy jól halad-e a az ajándékom. Kedden délután pedig, mire edzésből hazaértem, az asztalon az ajándék: egy rajzolt kép a családomról, merthogy ők nem lehettek itt a szülinapomon. Ezúton is köszönet Adrinak a rajzért. :D Teljesen bevettem a sztorit, meghatódtam a rajztól és kiraktam a díszhelyre. Ezután mit sem sejtve elmentem dolgozni. Este hazaérvén Tibi sebtiben lefürdött, én a számítógépnél csücsültem, Erika pedig ígéretéhez híven megjelent. Ekkor mit hallok? „Boldog szülinapoooot, boldog szülinapoooot, boldog szüliiiiinapot Andi, boldog szülinapoooot!” Ezt zengedezi kint az ablak előtt egy csoport. Először fogalmam sem volt, hogy nekem szólt, mert egy csomó embernek volt azon a héten a születésnapja és mivel az enyém már három napja meg lett ünnepelve – gondoltam a szomszédban Levit köszöntik (neki volt 30-án). Erre Tibi beszól az ablakon, Erikával kórusban: „Gyere már ki!”. Pont a dalocska végére kiértem és mit és kit látok? Hát az anyukám, apukám, bátyám és menyasszonya Piri ott dalolásznak és vigyorognak az ajtónkban!!! Angliában, Skegnessben!!! Én meg csak azt hajtogatom vigyorogva és teljesen ledöbbenve, hogy „Most mi van? De most mi van?”

Ezután következett egy dolgozós-mindent megmutatós nap, mi a földön hálózsákban, anyáék az ágyunkban, bátyámék pedig egy kollega szobájában aludtak (aki épp hazament Magyarországra – és aki szintén tudott az egészről már vagy egy hónapja…). Az idő rettenetesre változott, ennek ellenére megmutattuk a tengerpartot, Skegnesst és abban bizakodtunk, hogy Londonban szebb idő vár ránk. És így is lett. Londonba érkezve másnap már csak pulcsi kellett, harmadnapra pedig már szandált kellett vennünk, mert nem bírtuk a meleget. Én simán Görögországban is nyaralgattam volna ilyen időben. Le is égtünk már az első nap, naptejet is kellett beszerezni. :D Lejártuk a lábunkat – Apa, aki bringán edződött, első nap kicsit lefáradt a „London-maraton sétától”, de harmadnapra naggggyon belejött. Ja, és életében először repült – csak miattam. Mert eddig rettegett tőle, de most kötelező volt. Annyira belejött, hogy a hajókázást is élvezte, a London Eye-ról nem is beszélve…


Erikának minden elismerésem, hogy tudott hatunkhoz alkalmazkodni, néha nem volt egyszerű… De mindent láttunk, sokat sétáltunk és még többet nevettünk. Zsolti rákattant a fish and chips-re, mi pedig a keleti kajákra. Futottunk buszra, vonatra, metróra, láttuk a sztárokat a Tussauds-ban, kajáltunk és söröztünk a Hard Rock Café-ban és láttuk a várost lentről és fentről is. Tartalmas és élménygazdag négy nap volt. Semmi kedvünk nem volt újra vonatra szállni, de az javított a hangulaton, hogy Zsoltiék jöttek vissza velünk – mert szülinapi meglepetésként azt is megkaptam, hogy bátyámékat felvették dolgozni az éttermünkbe. Február óta próbálom elérni, és mit ad az ég? Pont május 26-ra sikerül, amikor épp megérkeznek Angliába. :D
Azóta berendezkedtek, ma dolgozni is kezdenek. Fura, hogy nem fura hogy itt vannak. – Most ez a szlogen. :D És az sem volt fura hogy Apáék itt voltak. Mármint miután kicsodálkoztam magam. Nagyon jó volt – felejthetetlen. KÖSZÖNÖM MINDENKINEK AKINEK EBBEN RÉSZE VOLT!!!

Puszi mindenkinek, nemsokára megint jövünk.