Mármint az otthon töltött napokról.
A hazautazással minden rendben volt. A szűk családból Zsoltit és Pirit láttuk utoljára, így jó volt először Velük találkozni. Aztán Zolival és Gabival, majd Apuval, Anyuval, Brigivel, Vikivel és Kleóval.
Minden jól indult. Ráb Bence is csak ránk várt, amint magyar földre léptünk, elindult ki a fényre. :)
Az első napok tervezgetéssel teltek: mikor, hova, kihez vagy kivel megyünk, mit csinálunk.
Jól hangzott minden, még uszodába is menni akartunk. Végül nem jött össze, de a legkevésbé az számított.
Egyre inkább és egyre közvetlenebbül dőltek ránk a hírek. Mert ugye a net ilyen szempontból jótékony, nem kell mindent elolvasni. Nem csak hogy semmi nem változott, akik tehettek volna érte továbbra is magukkal és egymással vannak elfoglalva. De nem akarok politizálni, így csak annyit, hogy ROHADJON MEG MINDEN "POLITIKUS" AKI AZ ELMÚLT MAJDNEM 19 ÉVBEN NEM CSINÁLT SEMMIT AZÉRT, HOGY OTTHON JOBB LEGYEN!!! Mert vagy senki, vagy túl kevesen voltak akik - JFK szavaival élve - azt nézték, hogy ők mit tehetnek a hazájukért.
A tervezett látogatások majdnem mind sikerültek. Bár ez a siker viszonylagos. Mert nem jutottunk el mindenhova és azok sem lettek mind "tökéletesek". Nem részletezem és nem személyeskedek. Vannak akik érzik, hogy jó volt náluk, velük. Vannak akik érzik, hogy nem úgy sikerült, ahogy tervezték, terveztük. És vannak akik úgy sem értenék. Vagy éppen - de remélem nem így van - nem is érdekli őket.
Három hét nagyon gyorsan eltelt. De szerencsére a négy hónap sem volt egetrengető. Még nem tudjuk mikor látogatunk haza legközelebb - sokmindentől függ - , de továbbra is augusztus a hazaköltözés hónapja.
Sokat beszélgettünk az élményeinkről. Nagyjából ugyanúgy éltük meg. Nekem is "furcsa" volt, de nem viselt meg annyira, mint Andit. Arra jutottunk, hogy mindenképpen jó volt és nem bánjuk, hogy így sikerült. Úgy is mondhatnám sokat tanultunk, ami mind hasznos lesz a jövőre nézve.
Már egy hete dolgozunk meg csinálunk ezt-azt, így lassan ideje az újabb beszámolónak.
Legyetek jók! Tibi
2009. február 5., csütörtök
2009. január 26., hétfő
Nehéz volt...
Üdv mindenkinek.
Tibivel közösen elhatározva, mindkettőnk alkot egy "élménybeszámolót" a hazalátogatás három hete alatt átéltekről, történtekről. Hát, én így tudnám röviden összefoglalni: Élmény volt - de nehéz...
Hazaérve hihetetlen nagy örömmel és boldogsággal ölelhettük magunkhoz családunk oly rég nem látott tagjait. Végre nem csak neten, végre élőben és végre úgy megszorongathattunk mindenkit amennyire azt már régóta akartuk és elképzeltük. Volt aki ugrált örömében, volt aki pityergett és volt olyan is aki "csak" meghatottan mosolygott. Gyors karácsony és utószilveszteri BUÉK poharazások és élménybeszámolók. És persze a meghatódottságtól majdnem könnyes szemű, de mégis mosolygós és elégedett elalvások a régi szobáinkban a családi fészkekben.
Hazaérkezésünk másnapjától lelkesen elkezdtük és meg is valósítottuk (kevés kivétellel) a család és barátlátogatásokat. Akkor még lelkesen. Később egyre kevesebb lelkesedéssel. Számomra elmondhatatlanul kiábrándító volt átélni azt, mennyire nehéz az otthoniaknak pár percre - pár órára kiszakadni a hétköznapokból, a mindennapos negativizmusból és "szar" életből. Sokaknak nehéz volt ráébredni arra, hogy 4 hónap után újra otthon vagyunk, átérezni azt, hogy ez nekünk élmény, megérteni azt, hogy egy pici időre most mi is lehetnénk fontosak. Igen, fontosak, mert most fél évig megint nem leszünk. Van akinek nehéz volt időt szakítania ránk, van akinek nehéz volt érdeklődnie felőlünk, van olyan akinek nehéz volt a saját problémáitól elszakadva velünk foglalkoznia - nekünk pedig nehéz volt ezt átélni és érezni. Sok helyen sokkal több időt töltöttünk volna ha tehettük volna, sok helyen pedig talán annyit sem, amennyit valóban ott voltunk. Mert az igazság az, hogy a második hét végére rá kellett ébrednem: a legtöbb ismerősnek, családtagnak, "barátnak" fele annyira sem hiányoztunk, mint amennyire ők hiányoztak nekünk. És ez keserű tapasztalat volt.
Még letaglózóbb volt átélni azt, milyen esélyelen körülmények között élnek és kell, hogy éljenek olyan emberek, akiknek a szíve, szeretete, képességei és értékei magasan az átlag feletti helyzethez kellene, hogy juttassák őket. Mindennapos pénzproblémák, egészségügyi gondok, elkeseredettség, az álmok feladása - ezt láttuk hazatérve mindenütt. És ez végtelenül elszomorító. Segítenék, talán magamat feláldozva is, de nem tudok. Csak nézem és örülök annak, hogy mindent megteszek azért, hogy legalább a mi leendő kis családunknak jobb legyen. Hogy ha
most nem is, de évek múlva anyagilag olyan helyzetbe kerülhessünk, hogy nem vehetik el a házat a fejünk felől. Hogy a jelenlegi harcommal és munkámmal megadjam az esélyt arra, hogy hazatérve ne legyek én is olyan elkeseredett és ne találjam magam olyan kilátástalan helyzetben, mint ma Magyarország lakosságának szerintem 50%-a. Hogy öröm legyen élni és ne csak harc és küzdelem. Hogy örülhessek a születendő gyermekemnek és ne aggódnom kelljen, hogy miből fogjuk felnevelni és mit tudunk aznap enni. Hát ezért vagyunk mi itt. És ezért jöttünk vissza. Mert legszívesebben ki sem fordultunk volna az ajtón, segítenénk ahol tudunk - de valószínűleg mi most azzal segítünk a legtöbbet, ha legalább miattunk nem kell aggódni és legalább mi rendben vagyunk.
Pillanatnyilag ezek az érzéseim, napok múlva talán feldolgozom és másképp látom majd - mindenesetre keserűbb élmény volt, mint amire készültem és számítottam. Csalódnom kellett emberekben, csalódnom kellett az ország adta lehetőségekben és életben. Most örülök, hogy itt vagyok és holnaptól lefoglalhatom magam. És örülök, hogy Tibin és Erikán kívül ma senki mással nem kellett kommunikálnom, mert még képtelen lennék rá. Holnaptól erőt veszek magamon, visszacsöppenek az itteni kerékvágásba és elkezdek egy új álmot gyártani arról, hogy milyen lesz majd, ha augusztusban végleg hazamegyünk...
Szép álmokat!
Tibivel közösen elhatározva, mindkettőnk alkot egy "élménybeszámolót" a hazalátogatás három hete alatt átéltekről, történtekről. Hát, én így tudnám röviden összefoglalni: Élmény volt - de nehéz...
Hazaérve hihetetlen nagy örömmel és boldogsággal ölelhettük magunkhoz családunk oly rég nem látott tagjait. Végre nem csak neten, végre élőben és végre úgy megszorongathattunk mindenkit amennyire azt már régóta akartuk és elképzeltük. Volt aki ugrált örömében, volt aki pityergett és volt olyan is aki "csak" meghatottan mosolygott. Gyors karácsony és utószilveszteri BUÉK poharazások és élménybeszámolók. És persze a meghatódottságtól majdnem könnyes szemű, de mégis mosolygós és elégedett elalvások a régi szobáinkban a családi fészkekben.
Hazaérkezésünk másnapjától lelkesen elkezdtük és meg is valósítottuk (kevés kivétellel) a család és barátlátogatásokat. Akkor még lelkesen. Később egyre kevesebb lelkesedéssel. Számomra elmondhatatlanul kiábrándító volt átélni azt, mennyire nehéz az otthoniaknak pár percre - pár órára kiszakadni a hétköznapokból, a mindennapos negativizmusból és "szar" életből. Sokaknak nehéz volt ráébredni arra, hogy 4 hónap után újra otthon vagyunk, átérezni azt, hogy ez nekünk élmény, megérteni azt, hogy egy pici időre most mi is lehetnénk fontosak. Igen, fontosak, mert most fél évig megint nem leszünk. Van akinek nehéz volt időt szakítania ránk, van akinek nehéz volt érdeklődnie felőlünk, van olyan akinek nehéz volt a saját problémáitól elszakadva velünk foglalkoznia - nekünk pedig nehéz volt ezt átélni és érezni. Sok helyen sokkal több időt töltöttünk volna ha tehettük volna, sok helyen pedig talán annyit sem, amennyit valóban ott voltunk. Mert az igazság az, hogy a második hét végére rá kellett ébrednem: a legtöbb ismerősnek, családtagnak, "barátnak" fele annyira sem hiányoztunk, mint amennyire ők hiányoztak nekünk. És ez keserű tapasztalat volt.
Még letaglózóbb volt átélni azt, milyen esélyelen körülmények között élnek és kell, hogy éljenek olyan emberek, akiknek a szíve, szeretete, képességei és értékei magasan az átlag feletti helyzethez kellene, hogy juttassák őket. Mindennapos pénzproblémák, egészségügyi gondok, elkeseredettség, az álmok feladása - ezt láttuk hazatérve mindenütt. És ez végtelenül elszomorító. Segítenék, talán magamat feláldozva is, de nem tudok. Csak nézem és örülök annak, hogy mindent megteszek azért, hogy legalább a mi leendő kis családunknak jobb legyen. Hogy ha
most nem is, de évek múlva anyagilag olyan helyzetbe kerülhessünk, hogy nem vehetik el a házat a fejünk felől. Hogy a jelenlegi harcommal és munkámmal megadjam az esélyt arra, hogy hazatérve ne legyek én is olyan elkeseredett és ne találjam magam olyan kilátástalan helyzetben, mint ma Magyarország lakosságának szerintem 50%-a. Hogy öröm legyen élni és ne csak harc és küzdelem. Hogy örülhessek a születendő gyermekemnek és ne aggódnom kelljen, hogy miből fogjuk felnevelni és mit tudunk aznap enni. Hát ezért vagyunk mi itt. És ezért jöttünk vissza. Mert legszívesebben ki sem fordultunk volna az ajtón, segítenénk ahol tudunk - de valószínűleg mi most azzal segítünk a legtöbbet, ha legalább miattunk nem kell aggódni és legalább mi rendben vagyunk.
Pillanatnyilag ezek az érzéseim, napok múlva talán feldolgozom és másképp látom majd - mindenesetre keserűbb élmény volt, mint amire készültem és számítottam. Csalódnom kellett emberekben, csalódnom kellett az ország adta lehetőségekben és életben. Most örülök, hogy itt vagyok és holnaptól lefoglalhatom magam. És örülök, hogy Tibin és Erikán kívül ma senki mással nem kellett kommunikálnom, mert még képtelen lennék rá. Holnaptól erőt veszek magamon, visszacsöppenek az itteni kerékvágásba és elkezdek egy új álmot gyártani arról, hogy milyen lesz majd, ha augusztusban végleg hazamegyünk...
Szép álmokat!
2009. január 3., szombat
Erikának
Mire ezt elolvasod, már otthon élvezed a családod, ismerőseid, barátaid társaságát. Holnaptól mi is... :) De, mivel ma Csabival még tartottunk egy dumapartyt és avatót az "újaknak", a délután szolgenjét megkapod - Csabi előadásában képzeld el és ha nem tudnád mire utal, majd elmeséljük. :)
"Este bögrét mosni jó."
Pussz
"Este bögrét mosni jó."
Pussz
2008. december 31., szerda
Boldog Új Évet Kívánunk!
Vasárnap megyünk. Hétfőtől Bárki, bármikor (napközben) hívhat minket az ismert számokon.
2008. december 24., szerda
2008. december 18., csütörtök
Köszönöm
Mindenkinek a születésnapi üdvözleteket! Jólesett, hogy gondoltatok rám.
Hálából most elújságolom Nektek, hogy 2 tortám is volt.
Igen.
Az időrendben elsőt a munkahelyemen kaptam. Székreállítottak (pontosabban Gary székreállított) és szokásos stílusában és szövegével felhívta a vendégek figyelmét becses személyemre és születésnapom megcáfolhatatlan tényére. Ezek után az ő vezetésével a kollegák és a dír gesztek elénekelték az ilyenkor dukáló örökbecsűt. Na nem Halász Judit slágerét, de jó volt. Köszönöm itt is a munkatársaimnak, akiknek köze volt eme meglepetéshez és talán még olvasgatják is az itt néha megjelenő sorokat!
Este "lakásavatóra" voltunk hivatalosak, merthogy Erikát elköltöztették. Még szombat este. Pontosabban mi költöztettük Andival, Csabával és Norbival, mert a házvezetőség felkérte, hogy hagyja el a szobát egy másik kedvéért.
Szóval átmentünk lakásavatni, ahol nagy meglepetésemre kopogásunk pillanatában kialudt a fény. Innen már kevesebb volt a meglepetés :P , de nagyon örültem neki. A focilabdát mintázó tortának is, de főleg a mentőhajó-makettnek. Nem hagyhatom ki a társaságot sem, akikkel már hétfőn hagytuk abba a szolid, de jó hangulatú szürcsölést. Szóval köszönöm Erikának, Csabának, Norbinak és a volt Menyasszonyomnak!
Mint Andi írta, karácsonykor dolgozunk. De nem annyira, hogy ne tudjunk majd átmenni a team dinerbe magyar kaját enni. A várható menüben szerepel például székelygulyás és túrós csusza!!!
Amúgy nem halunk éhen, mert a mikroban megcsinálunk (főleg Andi) ezt-azt. Ma brokkolikrémleves volt és sült oldalas krumplival. De készült már a gépben természetesen pörkölt, rakott krumpli, rizottó, rakott metélt, lencse- és sárgaborsófőzelék, rakott karfiol. Eddig a mai viszi a prímet, pedig a többi is ott volt a szeren.
A tervezett kirándulások elmaradtak, így továbbra sem sokat láttam a szigetből. Ergo még mindig lesújtó egy kicsit a véleményem az itt születettekről. De sebaj, nem barátkozni jöttünk. :) Előzetesen annyit, hogy azért tavaszra beterveztünk egy Londont és egy Barcelonát ( sajnos nem valószínű, hogy sikerül Veszprém-meccshez kapcsolni :S ). Már azt is kitaláltuk, hogy hol szilveszterezünk jövőre - hacsak nem jön közbe semmi -, pótlandó az ideit.
Most jó éjt gyerekek, búcsúzik a Tibi mára!
Hálából most elújságolom Nektek, hogy 2 tortám is volt.
Igen.
Az időrendben elsőt a munkahelyemen kaptam. Székreállítottak (pontosabban Gary székreállított) és szokásos stílusában és szövegével felhívta a vendégek figyelmét becses személyemre és születésnapom megcáfolhatatlan tényére. Ezek után az ő vezetésével a kollegák és a dír gesztek elénekelték az ilyenkor dukáló örökbecsűt. Na nem Halász Judit slágerét, de jó volt. Köszönöm itt is a munkatársaimnak, akiknek köze volt eme meglepetéshez és talán még olvasgatják is az itt néha megjelenő sorokat!
Este "lakásavatóra" voltunk hivatalosak, merthogy Erikát elköltöztették. Még szombat este. Pontosabban mi költöztettük Andival, Csabával és Norbival, mert a házvezetőség felkérte, hogy hagyja el a szobát egy másik kedvéért.
Szóval átmentünk lakásavatni, ahol nagy meglepetésemre kopogásunk pillanatában kialudt a fény. Innen már kevesebb volt a meglepetés :P , de nagyon örültem neki. A focilabdát mintázó tortának is, de főleg a mentőhajó-makettnek. Nem hagyhatom ki a társaságot sem, akikkel már hétfőn hagytuk abba a szolid, de jó hangulatú szürcsölést. Szóval köszönöm Erikának, Csabának, Norbinak és a volt Menyasszonyomnak!
Mint Andi írta, karácsonykor dolgozunk. De nem annyira, hogy ne tudjunk majd átmenni a team dinerbe magyar kaját enni. A várható menüben szerepel például székelygulyás és túrós csusza!!!
Amúgy nem halunk éhen, mert a mikroban megcsinálunk (főleg Andi) ezt-azt. Ma brokkolikrémleves volt és sült oldalas krumplival. De készült már a gépben természetesen pörkölt, rakott krumpli, rizottó, rakott metélt, lencse- és sárgaborsófőzelék, rakott karfiol. Eddig a mai viszi a prímet, pedig a többi is ott volt a szeren.
A tervezett kirándulások elmaradtak, így továbbra sem sokat láttam a szigetből. Ergo még mindig lesújtó egy kicsit a véleményem az itt születettekről. De sebaj, nem barátkozni jöttünk. :) Előzetesen annyit, hogy azért tavaszra beterveztünk egy Londont és egy Barcelonát ( sajnos nem valószínű, hogy sikerül Veszprém-meccshez kapcsolni :S ). Már azt is kitaláltuk, hogy hol szilveszterezünk jövőre - hacsak nem jön közbe semmi -, pótlandó az ideit.
Most jó éjt gyerekek, búcsúzik a Tibi mára!
2008. december 14., vasárnap
Birthday
.JPG)
Isten éltessen kedves Férjuram! Kívánok Neked boldogságot, szerelmet (velem), pici bébiket és szépséges-szép életet!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)