Először is, saját magam védelmében valamit tisztáznom kell előttetek. Tibit azért kértem meg, hogy függessze fel a focival kapcsolatos ambícióit, mert igazából nem nagyon élveztem volna annak a látványát, ahogy két járógipszben, vagy éppen nyaktól lefelé begipszelve odatipeg az oltár elé és kimondja az "Igen"-t. Aki ismeri, ismeri a sérülésekre való "nagyfokú hajlandóságát", illetve képességeit. Hát ezért...
Másodszor pedig, eddig is focizhatott volna, pláne mióta beszereztük az ehhez szükséges focicipőt is, csak épp a munka és a túlórák gátolták meg ebben, nem én. :) De most már szabad a pálya és én majd örömtől ragyogó arccal figyelhetem, ahogy teljes megelégedettséggel hazakocog egy-egy fociszerelemmel eltöltött egy-, vagy másfél óra után.
A másik: a számról. Aki ismer, az tudja, hogy számomra mindig eljön az az idő, amikor már nem bírok a magamban szépen-lassan, az idő folyamán elnyomott és felgyülemlett ingerekkel, véleményekkel és esetleges elégedetlenséggel - és szépen hirtelenjében kizúdítom az illetékes -vagy ritkán az épp jelenlévő - emberekre az egészet mindenestül. Ma is ez történt. De most pont a dolgokban illetékeseket sikerült megtalálnom vele, a managereket. Mindenki puffog, mindenki elégedetlen valamivel, csak nem annak mondja, akin az egész múlik, vagy aki segíthetne a problémákon. Pedig az lenne a legegyszerűbb. Ma reggel, az igazságtalanság miatt beszéltem - bagatell dolog, szót sem érdemel. Csak pont engem is érintett és most már eljutottam oda (hat hét alatt azért lehetséges, hogy ez egyszer megtörténik), hogy szót is emelek magam mellett és megvédem magam. Este pedig, a szokásos (és igazából senkit nem érdekel mit válaszolsz, mert úgy elmegy melletted, hogy meg sem hallgat) "All right?" kérdésre, a szintén szokásos "All right, thanks." helyett nemmel válaszoltam. A reakció: a manager megtámasztja az ajtót és kíváncsian várja, hogy magyarázzam meg, miért nem "All right." Hát elmagyaráztam. Az igazságtalanságot, a fáradtságot, az éhséget, az elégedettlenséget. Úgy tűnik, most az egyszer (vagy legalábbis a ritkább esetek közé, vagy az "egy kezemen megszámolhatom" alkalmak közé tartozva) vette is a srác az adást. És ez így is van rendjén. Aztán Erikával megtárgyaltuk, hogy lehet, hogy nekik tényleg csak az kellene, hogy többen, gyakrabban mondják meg őszintén a véleményüket, és akkor rájönnek, hogy mi nem működik jól és hogy segítsenek rajta. Mert maguktól - úgy tűnik - nem esik le nekik a tantusz. Mert azzal nem lehet baj, ha én a belemet is kidolgozom - és ezt ők látják és tudják is -, hogy néha elmondjam, hogy miről mit gondolok. Pláne, ha megkérdezik. Őszinte ember őszintén válaszol.Na, ma az őszinteség napja volt. Legalábbis nálam. Robbant a bomba, de kultúráltan, nem kell megijedni. Nem keresem magamnak a bajt, csak megvédem magam és a véleményem. Bennem volt már a dolog, igen Keresztanyukám, pont neked említettem a telefonban, hogy lehet, hogy egyszer, a közeljövőben kiterítem nekik a kártyáimat. Hát megtettem, és csak jó sült ki belőle.
Biztosan észrevettétek, éjfél körül jár az idő, ami nálatok egy óra. Én meg itt írogatok. Hát, ennek az a magyarázata, hogy Tibi dolgozik, én meg kocsmáztam. Vagyis átmentünk négyen Erika, Lóránt, Viki és én, és elbeszélgetünk egy pici itóka mellett a Team Diner bárjában, ami egy, kizárólag az itt dolgozóknak fenntartott étkező és szórakozóhely. Saját dj-vel, billiárddal, dartssal... Tibi nemsokára hazaesik, mert végeztek a hétvégén itt szórakozó muszlimok vacsoráztatásával - és elindul sörözni. Ahová én nem mehetek, mert az fiús sörözés. :D Majd olvasgatok - és nagy magányomban majdcsak elalszom. :)
NAGYIMNAK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánva, most búcsúzom, ez volt a mai beszámoló, puszi mindenkinek, és további szép álmokat. :D :D
Mivel puszit nem tudok most cuppantani NAGYIM arcára és virágcsokrot sem tudunk átadni (még csak fényképen sem), egy képet csatolok, amin ugyan egy őrölt van tündérjelmezben az egyik felnőtt hétvégén, amint épp egy kb 3-6 éves gyerekeknek szánt pörgettyűn próbál mulatni - nevetni lehet rajta, a kedvesség árad belőle (mivel direkt nekünk pózol egy fénykép erejéig) - talán átad valamit a mi vidámságunkból, amit akkor sugároznánk, ha megtehetnénk, amit most személyesen nem tehetünk. CCCCUUUUPPPPP
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése