Fényképezőgép

Megjött róla a levél!!! Beszartok!!! (Bocs!)

Egy papírt (értelemszerűen) kitöltve és visszaküldve Ł6.50ért megvehetjük!!!
19-152 kép készíthető vele, felbontása 300k pixel!!!
10 másodperces időzítője is van és webkameraként is használható!!!
Komolyan és nem sértő szándékkal, de azt hittem, ilyen csak otthon van. :S Szerencsére olcsón megúsztuk. Meg egy kis csalódással. Bár valószínűleg az áruházláncnak semmi köze már ehhez.
És mindehhez még gratulálnak is!!! :D:D:D:D

Más érdekes nincs most, de mivel megígértük, hogy jelentkezünk a kameráról szóló hírekkel, megtettem.


Ahogy Anyu mondta mindig, iskolába indulásunkkor:

Jók legyetek, odafigyeljetek!!! :D

Mindig jó voltam és odafigyeltem, de b@sztam tanulni. Lehet, hogy arra is figyelmeztetnie kellett volna, s mert szófogadó gyerek voltam, talán meg is tettem volna. :D

Tavasz van

Hát, igen, kedves brátaink, itt már tavasz van. Ahogy a képen is látszik, sikerült egészen nekivetkőznünk a minap. Tényleg ilyen jó idő volt! Az már más kérdés, hogy csupán kb délután kettőig, mert akkor - szokás szerint, és persze pont mire odaértünk a teraszos kocsmához a tengerpatra, kikértük a sörünket és leültünk - beborult az ég. Tibi nagyon vagány volt egészen addig a rövidnadrágban, azután viszont majd' megfagyott, míg haza nem értünk. Nekem volt pótpulcsim, "arra az esetre ha". Amiért a lányokat és anyukákat mindig kiröhögjük, mégis mindig nekik van igazuk. :D

Kihasználva a jó időt, nem csak sörözni tudunk. Tegnap például besétáltunk a városba. Ez , bár az autóval közlekedőket meghökkenti, nem nagy távolság - mégsem tesszük meg minden nap gyalog. Szeretjük a buszt is. :) Kb. bő egyórás séta nappal szemben, ja és az első fél órában széllel szemben is. Tavasziasan jó idő csak dél felé kerekedett, de így is jó volt. Szóval, a szokásos elmaradhatatlan boltozáson kívül, mielőtt a boltokig elérhettünk volna, elfogyasztottunk egy angolos reggelit kávéval egy napsütötte teraszon, aztán felkerekedtünk és megnéztük a Skegness Seal Sanctuary-t. Ez leginkább egy fókamenhelyhez hasonlítana, ha nem lenne olyan, mint egy mini-állatkert. Két medencében fókák, bébi- és nagyfókák külön-külön. Ezek legtöbbjét, ahogy olvastuk, azért tartják itt, mert ápolják és szoktatják vissza az "igazi élethez". Aztán majd mindet visszaengedik, ha eljön az ideje.

Fókákon kívül látunk még pingvint, kecskéket, tengerimalacot (micsoda ritkaságok), teknősöket (ami nem béka, ugye Brigi? :D), volt egy madárház, növényház trópusi levegővel és növényekkel (jó nagy páratartalommal), terrárium, akvárum - mindenféle viccesebbnél viccesebb halcsodákkal. A Piranha nem nyerte meg a tetszésemet (kis pici aljas húszabáló), viszont a bohóchal nagyon bejön).

Mindezek után végre alaposan felfedeztük Skegnesst. Mert eddig csak a boltokat sikerült. :) Megtaláltuk büszkeségük Jolly Fisherman szobrát is, és Budapestet is, mert a toronyóránál található kis téren sok más nagyváros mellett azt is jelzik, merre van Budapest.

Semmi poénos nem történt, egyszerűen csak jól éreztük magunkat. És közben gondoltunk Sándorokra, Józsefekre - akiket most a blogon keresztül is üdvözlünk és a névnapjuk alkalmából sok szeretettel köszöntünk!

Pusszantás mindenkinek!

Yours Live

Erről szólt az elmúlt hét. A lényege: kinagymamázhattam és nagypapázhattam magam. :D Ugyanis ezen a rövidke kis héten (ami hétfőtől péntekig tartott), hatvanas, hetvenes, esetleg nyolcvanas éveikben járó idős hölgyek és urak lepték el Butlins területét. Előtte elképzelni sem tudtuk mi lesz ez az egész. Csak itt lesznek, esznek- isznak aztán elégedetten lefekszenek pihenni? Hát, nem túl izgi. Persze, nem is ez lett belőle. Volt alkalmunk körülnézni és megfigyelni miket is csinálhatnak itt az öregek, és - mondhatom mindkettőnk nevében - meglepődtünk. Persze kellemesen. Teljesen jó programokkal várták az időseket a reggeli és a vacsora közti szabadidőben. Az egyik helyen workshop-szerűen megírhatták életük történetét, a másik (étkezési célokra épp bezárt) étteremben kézművesfoglalkozásokat tartottak (horgolástól a barkácsolásig mindent), a nagyszínpad előtt tánctanítás folyt, sőt, még hastáncóra és aerobic edzés is volt a nagymamiknak és nagypapiknak! El lehet képzelni, ahogy "ugribugriznak" a hetvenéves bácsik és nénik. ;)

Mindebben a legjobb mégis az volt, amilyen változást hoztak az étterem életébe. Lelassultunk. Hatvanas-hetvenes évek zenéi, épp annyi öreg, amennyi az étterembe alapba befér (vagyis nem kellett megszakadni az asztalleszedésben, hogy a következő "turnus" beférjen és legyen hova leülnie), akik kultúráltan, csendesen eszegettek és szinte mindig jó volt a kedvük. Mosolyogtak, totyogtak és segítségre szorultak. Nekem - mivel a bárban nem nagyon akadt elfoglaltságom, hiszen egy-egy pohár bort, vagy sört is csak elvétve ivott egy-egy öregúr, inkább teáztak -újszerű feladatköröm lett. Kitaláltam magamnak a feladatot, ami abból állt az asztalleszedésen kívül, hogy a totyorászni is nehézkesen bíró öregeknek asztalhoz vittem a teát, kávét - négy asszonykának pedig "személyi" pincérnője lettem, mert ők nemigen tudtak elsétálni a pultig a kajáért sem, lévén az egyik kerekesszékes, a másik nagyon-nagyon idős volt, a harmadiknak remegett a keze, a negyedik pedig egyedül nem bírta volna. Így aztán leadták a rendelést én pedig asztalhoz szállítottam a dolgokat. Viccelődtünk, nevetgéltünk és ez nekik is jól esett, nekem pedig pláne. Mert egyikük kísértetiesen hasonlított az én drága Nagyimra, egy másik pedig a Mamámra. Így aztán párszor majdnem könnybe is lábadt a szemem. Főleg akkor, mikor felfedeztem már nem élő nagypapáim hasonmásait is. Gondolhatjátok mekkora szeretettel és lelkesedéssel segítettem nekik és szolgáltam ki őket, amit ők nem is győztek megköszönni. Az utolsó reggelinél aztán ismét jött a köszönjük-áradat és az egyik nénike (Nagyi-hasonmásom) közölte is velem, hogy legszívesebben hazavinne magával. Hát, majdnem agyonpusziltam - persze nem tettem. Midenesetre mindez a nagyszülőhiányomnak és a "segíthetnékemnek" nagyon jót tett. Tudom, hogy sokan vannak, akiket az öregek inkább taszítanak, mint vonzanak és segíteni sem szeretnek nagyon - nekem viszont nagyon sok pozitív érzést és valóságos szeretetáradatot adott ez az egy hét. Azért, mert valaki öreg, még ember és még él. Lehet vidám, tud szórakozni és élvezheti az életet. Ezt ők is bebizonyították és ezt nagyon jó volt látni. Ismét egy szuper angol szokás és hozzáállás, amit érdemes lenne átvenni. Élni hagyni az időseket úgy, hogy élményeik is lehessenek. Persze ehhez, nem csak egy ehhez hasonló hely kellene, hanem az anyagi lehetőség is, hogy a mi "öregjeink" is megengedhessék maguknak ugyanezt.

Mert melyik hatvanas-hetvenes éveiben járó teheti meg otthon azt, amit itt megtesznek az idősek is minden hétvégén? Épp tegnap tapasztaltuk és éltük át: karaoke-esten voltunk, de nem akárhol. Egy átlagos angliai kocsmában, ahol hétvégente minden nap karaoke van - ez itt nagy divat. És mi volt benne a szép? Az, hogy vasárnap lévén már valóban csak az igazi törzsközönség és törzsénekesek voltak ott. Olyanok, akik minden hétvégi estén összeülnek, vacsiznak, zenét hallgatnak, söröznek és este kilenctől pedig a kedvenc dalaikat énekelgetik a mikrofonba, miközben a komáik táncikálnak. És a legszebb: hármunkon kívül az átlagéletkor hatvan körül járhatott. Szuper volt látni őket, még inkább hallgatni - ugyanis szuper hangjuk van. Főleg a nagypapa-korban járó bácsiknak. És ez ismét előhozta bennem nagyapáim és a régi nótázások emlékét... Szép este volt és szép hét.

És még szebb attól, hogy úgy tűnik, itt három napja atomerősséggel megérkezett a tavasz. Pulcsiban sétálunk, ujjatlanban napozunk. Minden nap süt a nap, ha beborul akkor is kellemes a levegő és mindenfelől levágott fű, friss levegő és nyíló virágok illata érkezik... Mennyei. Az esti séták lettek a kedvenceim, meg most még inkább a hétköznapok. Mert ilyenkor csend van - még egy hétig. Nincsenek vendégek. De hétvégén jönnek és onnantól kezdve itt lesznek minden áldott nap. A hét hátralevő részében ezért igyekszünk még kiélvezni a csendet és a szabadságot.

Szép hetet mindenkinek - annak ellenére hogy úgy halljuk otthon visszatérőben a tél. Kitartás, közeleg a tavasz!

Andi

Képek

Péntek délelőttig az Ocean Drive zárva és a Coral Beach nyitva, onnantól hétvégére csere. A kevés vendég miatt most ezt dobta a gép. Így van időm felrakni néhány fotót. Szokás szerint - az utolsó kivételével - a telefonommal készültek. Hamarosan remélhetőleg jobb képminőséggel szolgálhatunk, ugyanis Andi nyert egy fényképezőgépet. Még nem tudjuk milyen, de amint meglesz, tudatjuk veletek. Szóval íme a mai adag, talán lesz még pár a következő napokban:

Az első még otthoni. Velőspirítós és persze sör, hol máshol, mint a hatlépcsősben. Kösz Melus és Peti! :) Augusztusban repeta.

A következő "igazi angol", természetesen egyik sétánk alkalmával már megkóstoltuk a fish&chips-et. Nem volt rossz és bár rászokni nem fogunk, már tudjuk hol érdemes.

A szokásos. :) Főleg napsütésben. Séta a tengerparton. Sajnos "mörfitörvénye" szerint általában akkor süt, mikor az étteremben dolgozunk és amint vége a délelőtti műszaknak, felhősödni kezd. Ez szerencsés napon készült.

A lincolni vár egy (két) részlete, háttérben a katedrálissal. Kíváncsiaknak emailben küldhetünk további képeket (amiken mi is szerepelhetünk) vagy nélkülünk ajánljuk a google képkeresőjét. ;)

Nos akkor mint mindig: legyetek jók, üdv!

Utóirat:

PETI! HA A CIUDAD MECCSRE SEM MÉSZ EL, LEVESZEM RÓLAD A KEZEM!

Az említett gyöngyszem, a szövegre pontatlanul emlékeztem

http://www.youtube.com/watch?v=DUImtXLWsGs

Hűséges olvasóknak a hűtlen blogíróktól

Nem nagyon (egyáltalán) nem meséltünk mostanában. Nem mintha eseménytelenül telnének a napjaink, csak így sikerült.

Az utolsó életjel szerint múlt héten hétfőn buliba indultunk.
Odaértünk. Aztán haza is. Közben történt egy s más, amit nem oszthatunk meg veletek, nekünk jól sikerült. Másnap takarítás közben jókat röhögtünk 1-2 pillanaton.

Csütörtökön elmentünk Lincolnba, a megyeszékhelyre. Az alap, amit tudni kell, hogy régi, nagy múltú város. Hatalmas katedrálisa van. Csaba ( http://skegnessblog.blog.hu ) szerint majdnem akkora, mint a párizsi Notre Dame. Hát nem! Legalább másfélszer akkora. Komolyan. Ha hazaihoz kéne hasonlítani, nagyobb az esztergomi bazilikánál is. Maga a város hangulatos. Pontosítok. A régi rész (amit mi láttunk) a várral egy dombon van, hangulatos, onnan rálátni más részekre is, azok már egy modern várost idéznek. Amit most nem jártunk be.
Mindenesetre mi éhesen érkeztünk, így beültünk először kajálni. Gyömbérsört kértünk hozzá.
KÖNYÖRGÖM SOHA, EGYIKŐTÖK SE IGYON!
Bűn rossz. Üdítőitalként az egyik kedvencünk, de a gyömbéres kekszhez hasonlóan ez förtelmes. Alapíze mindkettőnek jó, de lenyelésük után sem a paprikához, sem a borshoz nem hasonlítható, inkább maró, mint erős vagy csípős. Szájüregben és torokban is. SZÖRNYŰŰŰ.
A kaja kellemesebb volt, ha nem is maradandó élmény.
Teszem hozzá - sikeresen megbotránkoztattuk közben a kultúráltan és disztingváltan körülöttünk ülő, hatvanas átlagéletkort produkáló fogyasztóközönséget. Ugyanis, miközben a nénik és bácsik békésen teázgattak és ebédelgettek mellettünk a hatszor-ötös helyiségben - persze kizárólag suttogva beszélgetve-, Tibi a gyömbérsör hatására nekiállt énekelni: "Baj van! Attól tartok keptentörp, elfogyott a gyömbérszörp. Dirárom,dirárom,dirárirárirárom..."! (Szándékosan írtam fonetikusan.) Belőlem kitört a röhögés. Azt hiszem a mi korosztályunkból is mindenki emlékszik erre a "slágerre", de valahogy már évek óta megbújt az emlékezetem leghátsó zugában. Erre Tibiből feltör az emlék - gondolom a borzasztó íz okozta sokk hatására - belőlem pedig a röhögés. :D Mindenki tudja milyen vagyok ha elkap a röhögőgörcs. Na, ez ott is sikerült, Erika persze ezen jól szórakozott és ő is felvette a ritmust. Mindhármunk feje vöröslött és nem voltunk valami disztingváltak - botrányt okoztunk -, talán ez is lett aztán a fogyasztóközönség esti sztorija otthonra. Köszi Tibi! :D

Hétvégén vendégek, '80-as évek témában. Hallgattunk megint sok jó zenét, mint általában. :D Bon Jovi, Van Halen, satöbbi. Most '60-as évek fesztivál következik, az legutóbb jó volt. Talán az egyik legjobb, mert kultúrált vendégek voltak. Sok volt a Beatles és nem volt Illés meg Metro meg Omega, meg Aradszky (Arasznyi) Laci, meg Koós Jani meg Korda Gyuri, meg Kovács Kati. :D

Egyébként a maga munka változatlan. A staff mindkét étteremben változott, így nem unalmas az élet. Sőt! Sokan tudjátok milyen lusta vagyok (nagyon-nagyon), de néhány új munkatárs "hozzáállása" már néha engem is feldühít. De sebaj. Robbanás még nem volt, bár a bomba már ketyeg.
Viszont kaját már nem kapunk. Illetve takarítós napokon, a takarításra kijelöltek. Reggelit, és ha aznap délután intake van, akkor vacsorát is. Meg ha valakinek születésnapja van. Merthogy válság, növelni a személyzeti étterem forgalmát meg a tökömtudja. Egyszerűen csak köcsögök, mert a napi több tonna moslék, zsákokban gyűjtött kajamaradék úgyis a szemétre kerül. Bár 22én kaptunk vacsorát. Kérdeztem a tímlídert, hogy kinek van születésnapja. "Senkinek, nagyon keményen dolgoztatok, mindhárom étterem 100%-os lett. De - mondom - mindig keményen dolgozunk! Igen, de most EXTRA keményen dolgoztatok!" Nem tudtam mást, mint - nem jut eszembe jobb kifejezés - az arcába röhögni. Bosszúból durván telekajáltam magam. :D Azt meg ugye egyikőtök sem gondolja, hogy most hirtelen egyszerre mind a három étterem 100%-os tudott lenni, ami eddig egynek se nagyon sikerült. De bekaphatják! Egy kis pénz- és időráfordítással, na meg mikróval a Team Dinernél jóval olcsóbban megússzuk.

Hamarosan képek is kerülnek ide, de most pihenés következik.

Pá!